L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
1. Bevezetés
A 20. század elején több szlovák bányászcsalád települt a faluba, pontosabban az állami vasércbányák által épített bányászlakásokba, az ún. kolóniá-ra. Az említett családok Besztercebánya környékéről, a Kassa melletti Aranyidáról, valamint más környékbeli szlovák településekről érkeztek. A második világháborút követően a Beneši dekrétumok alapján a faluból egyetlen családot sem deportáltak Csehországba, valamint Magyarországra sem telepítettek át senkit. Egy Magyarországról áttelepült személy házasság révén került a faluba. A falu birtokosai is gyakran változtak az évszázadok során. Eredeti tulajdonosa az Ákos nemzetség volt, majd a Bebekek, akiktől 1416-ban a Gömöry család veszi át. Őket néhány évig a pelsőci Nagy János királyi tárnokmester követ a sorban. Ezután ismét a Bebekek kapják meg, majd 1423-ban Zsigmond király a Perényieknek adományozza, 1489-től azonban megint a berzétei uradalom része, a Máriássyak birtoka lesz. Bél Mátyás 1749-ben a következőket írja a településről: “Rudná egy völgyecskében fekszik, amely Rozsnyó felől Csetnek irányába vezet. A rozsnyóiakhoz nagyon hasonló szántóföldek borítják, azért tudniillik, mert csupán csak negyed mérföld távolságra van ettől a mezővárostól. A lakosok magyarok és közülük egyesek fuvarosok, mások juhászok, megint mások pedig favágók. A falu a Máriássy család birtokához tartozik” (Bél 1992, 414). A község lakosai a következő időszakban is bányászok, szénégetők és fuvarosok voltak. A lakosság, kiegészítő foglalkozásként földműveléssel is foglalkozott, annak ellenére, hogy az agyagos, köves, sovány talaj megművelése rendkívül kemény munkával volt csak lehetséges. Az egyébként nem nagy kiterjedésű szántóföld minőségét gyakori trágyázással igyekezetek javítani. A gazdálkodásban a gyümölcstermesztés elég nagy szerepet játszott, azonban a 20. század végén ennek mértéke is csökkent. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy nagyon sokszor értékesítési gondokkal küzdöttek a termelők, s ez a mai napig így van. A lakosság számára a 20. században elsősorban a helyi bánya, valamint a Rozsnyó-bányai üzem mellett a járási székhelyen, Rozsnyón található különböző hivatalok, vállalatok jelentették a munkalehetőséget, de többen dolgoztak az egészségügyben is. A nők zöme a Tatrasvit nevű varrodában volt alkalmazásban, s ma is aránylag sokan dolgoznak még itt, bár az 1989-et követő rendszerváltás után az üzem teljesen átszerveződött, tulajdonost váltott. A falu lakosságának elég nagy hányada (ez az utóbbi években a 25-30 % között mozog) vált munkanélkülivé a rozsnyói bányaüzem megszűnése és más üzemek átszervezése következtében. A rendszerváltást követő években többen visszaigényelték a szövetkezetesítés folyamán elvett földjeiket, gazdálkodni kezdtek, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. A földművelés és állattartás tehát a falu életében ismét nagyobb hangsúlyt kapott. A hetvenes és nyolcvanas években csirkekeltetéssel foglalkoztak többen is a községben, akik az ún. “Drobnochov” (Kisállattenyésztők Egyesülete) nevű egyesületbe tömörültek. Ez a tevékenység azonban a század utolsó évtizedében már csak csekély szerepet játszott. 20
