L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
Bizony, azt is szokták mondani, hogy nem jó sokat gyászolni. A testvérem is monta, hogy ved le azt a fekete ruhát! Ted le azt a gyászruhát, mer az egyik gyász hoza a másikat. Nem szabad sokáig gyászolni, csak egy évig... Azt mongyák, hogy nem szabad sokat siratni a halotat, azt töbtó'l is halotam, hogy az nem jó, aki sokat sír, vagy sokáig gyászol, mer a gyász megint gyászt hoz... A 20. század első felében még sokkal szigorúbban vették a gyászidő betartását, azonban a század végére már fellazultak e kötöttségek. A gyászidőt már nem mindig tartják be, főleg a fiatalabbak közül sokan úgy vélik, hogy az ember nem a ruhával, hanem a szívével gyászol. Illetve: A gyásszal már úgyse lehet feltámasztani. Senkinek sémi köze hozzá, hogy én hogy gyászolok... Figyelemre méltó, hogy miután családot alapítanak, s idősebbek lesznek, véleményük megváltozik, már ők is fontosabbnak tartják a gyászt, mint ahogyan azt fiatalabb korukban tették. Míg a nagyobb gyerekek a század első felében, s a hatvanas években is gyászoltak, ma már csak nagyon ritka esetben. Ha valaki köztudottan rossz viszonyban volt az elhunyttal, halála után viszont hosszan gyászolta és gyakran kilátogatott a sírjához is a temetőre, akkor az ilyen személy háta mögött is összesúgtak; azt mondták, hogy életébe keletet vóna becsülni, vagy minek csinaja ezt a színészkedést, mindenki tugya, hogy hogy bánt vele, mér nem becsülte, míg élt. Ha a temetés után aztán bármivel összefüggésben emlegették az elhunytat, mindig hozzátették, hogy Nyugogyon békébe, Nyugogyon, Isten nyugosztaja. E mondatok valamelyikét általában ma is használják, ha elhunyt személyről beszélnek, a közelmúltban vagy a már régebben elhunyttal kapcsolatban egyaránt. Amikor az elhunyt valamilyen negatív tettét, vagy negatív tulajdonságait emlegették, mondanivalójukat azzal kezdték, hogy halóiról jót vagy sémit, ugyanis nem tartották illendőnek, ha halott emberről valaki rosszat mondott. Ha olyasvalaki került szóba, aki életében köztudottan elég sok rosszat cselekedett, akkor is a fenti mondattal kezdték mondandójukat, ezzel mintegy előre felmentve magukat, hogy egy elhunytat negatív vonatkozásban emlegetnek. 2.11. A halott emléke, emlékünnepek Vallási hovatartozástól függetlenül úgy illett, hogy a temetést követő első vasárnap délutánján a legközelebbi hozzátartozók közösen kimenjenek a sírhoz. Ez a szokás máig is él, függetlenül attól, hogy az elhunytnak polgári, vagy egyházi temetése volt. Ilyenkor megigazítják a koszorúkat, s közösen emlékeznek a halottra. Megjegyzem, hogy a hozzátartozók, a temetést követő napokon is kilátogatnak a temetőre, ilyenkor friss vizet tesznek a vázába, s ekkor olvassák el a koszorúkon lévő szalagok feliratait is. A halál évfordulóján, az elhunyt születés-, illetve névnapján, mindenszentek napján, valamint újabban karácsonykor és szilveszterkor is meg szoktak emlé-138
