Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Hőgye István: A település történetének vázlata 1945-ig

bátorkodom az Tekintetes Vice Ispány Uram vele született kegyes színe előtt könyörgeni, hogy azon kegyesen megengedett szabadságos időmet a karátsony előtt esendő Törvény Szék határnapjáig meghosszabbítani méltóztasson. Mivel hogy édes szüléimnek múlt július holnap 4.-ik több számos megkárosítottakkal együtt, minden épségei az mindent megemésztő tűz által teljességgel hamuvá lévén megemésztettek. Annyira, hogy nem lévén módjuk az kénytelen való építés­be, mint már az 70 esztendőt meghaladott öregeknek. Az égnek színe alatt még ez ideig kénytelenittetnek nyomorogni. Amelynek is siralmas tapasztalása a fiúi tisztelet mellett az tartozó segedelem kötelességét annyira felébresztette ben­nem, hogy ismét alázatosan bátorkodom az szabaddá való létem eránt az felül kitett határnapig alázatosan esedezni, hogy az ideig valami tsekély lakó helyet, ahová az téli időben magokat bé húzhassák, az segítségemmel is pótolván, ké­szíthessenek. Akkor az Raboskodásom még hátra lévő idejét alázatos engede­­lemmel kitöltőm. Mely vélem és szüleimmel teendő Kegyességéért örökös hála­adással élek és halok. Géresbe, 19-dik augusztus 1822. Most a kegyes engede­­lem mellett szabad, de megsententiázott fogoly alázatos szegény szolgája, Főző Aron.” A közgyűlés augusztus 27-én tárgyalta a panaszt, és a szabadságot a karácsony előtti törvénykezési napig meghosszabbította.30 1846-ban Eszenyi István 30 éves református kisgéresi lakos, valamint Radi István 22 éves kisgéresi lakosok börtönben ültek. A büntetés oka nincs feltüntet­ve, csak az, hogy Eszenyi május 2-án 40 vessző elszenvedése után szabadult, míg Radi István május 8-án kezesség mellett bocsáttatott haza. A kiegyezés után a vármegyei törvényhatósági iratokban, az alispán és a köz­­igazgatási bizottság nyilvántartásaiban nagyon sok adat szerepel Kisgéresröl: út­­ügyek, töltésjavítások, amerikai kivándorlás, útlevél, éhezők kérelmei, szociális cé­lokra gyűjtések, hivatalvizsgálati feljegyzések, a község lakóinak részvétele megyei bizottságokban. Több egyesület, így tűzoltóság, vadásztársaság, legeltetési és más testület sok adattal szerepel. Politikai mozgalmakra, azok terjesztésére, megaka­dályozására a századfordulón sok adat van a törvényhatósági és az alispáni iratok­ban, például 1898-ban plakátok, Népszava Naptár, röplapok lefoglalásáról.31 A hétköznapoknak olyan eseményei is nyomon követhetők, mint a himlőoltás, melyet 1808-tól rendszeresítettek Zemplénben, és az 1820-as évektől Kisgéres beoltott gyermekeit is összeírták, például 1846-ban 20 gyermeket két hónapos kortól kétéves korig. Az 1821-1895. október 1-ig- kisebb hiányokkal - megmaradt református egy­házi anyakönyvek sokféle tanulsággal szolgálnak: a névadással, ragadványnevek­kel, házassági szokásokkal, halálozási okokkal stb. kapcsolatban. Ha statisztikát készítenénk, megállapíthatnánk, hogy az 1820-as évektől álta­lában 25-30 születés, 20-25 halálozás, 10-15 házasságkötés történt évente. A két nagy kolerajárvány azonban nagy áldozatokat követelt a községtől. 1831-ben 149-en haltak meg Kisgéresen, január 1-től augusztus 4-ig 11 fő, szeptember 12- től december 31-ig szintén 11 fő, de az augusztus 4-től szeptember 12-ig „dühön-30 Zlt. IV-1008/m. Rabok nyilvántartása 1822, illetve 1846. szabadulók jegyzéke 31 Zlt. IV-B. 1402/b. 159/1898. 62

Next

/
Thumbnails
Contents