Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Nagy Géza: Mutatvány Kisgéres szövegfolklórjából

mindég csak ennyit mondott, a fiú kiegészítette. Mikor a halál újra elkezdte, oszt újra csak annyit mondott, aszongya a fiú:

— Meg vasárnap, meg vasárnap.

Ahogy ez elhangzott, a halál odament a púpos fiúhoz, oszt aszongya:

— Ki hosszabbította meg az én nótámot?

— Én -mongya a fiú.

— Nem is tudtam, hogy ennyi eszed van - mondja a halál. - Mit kívánsz érte?

— Vedd le a hátamrul ezt a púpot!

Alig mondta ki a fiú, mán el is tűnt a púp a hátárul. A púp helyén meg egy zacskóba annyi arany lógott, mint amilyen nagy vót a púpja. Ment is haza nagy örömmel. Mikor hazaért, aszongya a gazdájának:

— No, most mán én vagyok az úr, nem maga!

— Hogyhogy, te vakarcs? - mondja a gazda.

Jobban megnézi, hát alig akart ráismerni. Csudálkozva látja, hogy a púpos szógának hiányzik a púpja.

— Hát veled mi történt, hogy így megváltoztál? - kérdi a gazda.

Elmondta osztán a púpos szóga szép sorjába, hogy mi történt a temetőn. Mikor ezt hallotta a nagygazda, igen megirigyelte. Aszongya a fiának:

— Ma éjjel te eriggy ki! Ne engeggyük el azt a sok aranyat!

Úgy is vót. Éccakára a nagygazdafiu ment ki a lovakkal a temetőre. Úgy éjféltájba ű is hall valami danolásfélét. Hallja, hogy valaki danolja:

— Péntek, szombat meg vosárnap. Péntek, szombat meg vosárnap.

A nagygazdafiu csak hallgati, csak hallgati. Egy kicsit meg is borzongott, hogy így szemtől szembe van a halállal, de mégis bátorságot merített, oszt folytatta a halál nótáját:

— Meg hétfő, meg hétfő.

Mikor ezt meghallotta a halál, igen mérges lett. Odament a fiúhoz, oszt mongya:

— Ki rontotta el az én nótámot?

Aszongya erre a nagygazdafiu:

— Én.

Mikor ezt kimondta, a halál jól hátbavágta. Ahogy hátbavágta, hát egy nagy púp ragadt a fiúnak a hátára.

Otthun meg ezalatt ébren várták a fiút, mán előre örültek az apjáék, hogy mennyi sok aranyat fog hozni. Az apja is, az anyja is azt tervezgette, hogy mi mindent vesznek majd abbul a sok aranybul.

Lassan kezdett virradni. Megy a fiú hazafelé. Nézi az apja meg az anyja, hát látik, hogy valami nagy csomó van a hátán. Biztosak vótak benne, hogy aranyat hoz. Az apja is, az anyja is nagy örömmel húzzák le rulla az ujjast. Alig várják, hogy hozzájussanak a sok aranyhoz. Jobban megnézik, hát látik, hogy nem arany van a gazdafiu hátán, hanem egy irgalmatlan nagy púp. Éppen háromszor olyan nagy vót, mint korábban a szógalegénynak.

Ennyi vót, mese vót.

(Elmondta: Kovács Albert, 72 éves)

290