Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Sz. Tóth Judit: A jeles napok szokásai
„Hát vegyétek fel, fiúk, igyatok! Na, jó kézbe van az! Hát vegye fel előbb a házigazda! Muszáj volt a lánnak felvenni, aztán nyelt egy kicsit az üvegből, azután sorban a többiek is.” A harmadik nap már öntözködtek. A fiatalemberek jártak himest szedni. Még a lelkész és a tanító is elment meglocsolni az asszonyokat. A hideg víz járta ilyenkor. Az emberek illedelmesen bementek himest kérni, és alig várták, hogy az asszonyok megpróbálják rájuk önteni a bádog vizet. Amelyik asszonyt megfogták, megmártották a váltóba. Az asszonyok a tanítót is igyekeztek megtréfálni, s valahogy nyakon önteni. Május 1. Ha egy legény komoly szándékkal udvarolt, a május elseje előtti éjjel májusfát állított a szeretőjének. Másfél-két méteres fűzfa vagy szosznyafa volt feldíszítve szalagokkal. A legény vett rá mézeskalácsszívet, csokoládét, a legény anyja fejkendőt, delinkendőt. A legény előre bejelentette a szándékát, s a lány apjával, testvérével együtt tették ki a májusfát - a mai emlékezet szerint - a háztetőre. Ilyenkor behívták és megkínálták a legényt, aki gyakran éjjelizenével jött vissza. A májusfa egy-két hétig állt, ha megázott, hamarabb leszedték. A téglis virág, a májuskosár itt sohasem volt divatban. Májusfát viszont ma is állítanak a kapu mellé szinte mindenütt, ahol kislány van. Az édesapja, fiútestvére állítja papírszalagokkal díszítve. Eredeti funkcióját elvesztette, s azt jelzi, hogy abban a házban leány lakik. A pünkösd mint vallási ünnep volt jelen a falu életében. Vele kapcsolatban semmilyen hajdani szokás meglétére nem bukkantunk. Pünkösd harmadik napjához kapcsolódott viszont a leányok énekes falujáró szokása. 1939-ben még az ünnep harmadik napján fehér ruhás lányok járták végig az utcát és énekelték: Leveles a ricsi erdő, leveles, / Kinek nincsen szeretője, most keres. / Ládd, nékem nincs, most akarok keresni, / Még az este véle fogok beszélni. A falubeliek ma úgy emlékeznek, hogy pünkösd második napján mentek a lányok falu hosszát járni. Délután a már konfirmált nagylányok a Felvégen gyülekeztek. Párban, az utca két szélén egymással szembefordulva felálltak, majd énekszóra apró lépésekkel haladtak a falu központja felé. Közben a leghátsó pár mindig előre indult, és beállta sor elejére, (gy jártak végig Géresen, énekelve: Ez az utca lefelé, felfelé, /Jaj, de piros az ákácfalevél/Olyan piros, mint a cseppentett vér, / Meghalok a fekete szemedér. A siheder lányok és siheder legények vasárnap délutánonként sétáltak az utcán és daloltak. így ment ez tavasztól őszig. Az őszi betakarításokkal egyre több alkalom nyílt a társaságban végzett munkákra. A szüret, a tengerihántás, a szösztörés mind lehetőséget adott a szórakozásra, dalolásra, udvarlásra a munka mellett. Az ilyen munkákra a szomszédok, közelben lakó rokonok jöttek össze, s akiket elhívtak, azoknak a háziak is visszasegítettek. Gyakran kitelt a segítség a közös udvarú hosszúházak lakóiból. Volt olyan porta Géresen az első világháború idején, amelyben 42 személy lakott, 11 legény vonult be katonának, és 13 hajadon lány maradt otthon. Egy jó udvarbeli, egy jó szomszéd többet ér, mind egy testvér - tartják. A tengeripucolás, tengerihántás olyan munka volt, amit az udvarbeliek 227
