Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Sz. Tóth Judit: A jeles napok szokásai
A karácsonyfa a két világháború között örökzöld ág vagy fagyöngycsokor volt a legtöbb családnál. Diót, almát, süteményt és néhány darab évek óta eltett szaloncukrot akasztottak rá, és a karosláda sarkára tették. Szenteste templomba ment mindenki, majd otthon várták a kántálókat. Az emlékezők szerint legények jártak, és az ismert karácsonyi énekeket énekelték. A közeli szomszéd településekről is jöttek át Géresbe kántáló (?) vagy betlehemező csoportok az ünnepen. Karácsony első napjának reggelén a lányok még napfelkelte előtt igyekeztek a kútra korsóval vízért, mert aki elsőként odaért, az hozta el az aranyvizet, s aki másodikként merített, az az ezüstvizet. A szokás magyarázatára már nem emlékeztek adatközlőim. Az ünnepen a rokonok meglátogatták egymást, és az Istvánok, Jánosok ünnepelték a névnapjukat. A gyermekek karácsonyköszöntése itt összeolvadt a névnapköszöntéssel. A rokon gyerekek napközben látogatóba mentek, a családnak boldog karácsonyt kívántak, a gazdát kis verssel köszöntötték. (A köszöntőversek a szövegfolklórt bemutató tanulmányban szerepelnek. A köszöntők énekelt változata a faluban nem ismert.) Pár koronát, valami csemegét kaptak, de előfordult, hogy rokon kislánynak nagy szál kolbászt akasztott a nyakába a gazda. Jellemzőbb azonban a faluban a felnőttek névnapozása. „Nappal bejöttek köszönteni a rokonok, de estére mentek ki a pincébe Istványolni. ” Otthon kolbászt, oldalast sütöttek, kivitték a pinceházba, és ott a géresi bor mellett mulattak. Az óesztendő utolsó napját régen nem ünnepelték. Legtöbb helyen krumplibélest sütöttek. A farsangot nem ünnepelték, ezzel kapcsolatban csak arra emlékeznek, hogy bál volt. A nagy ünnepek második napján és szüretkor, bevonuláskor is rendeztek bálokat, ahová bárki elmehetett. Ezenkívül voltak belépődíjas, ún. koronás bálok, ahol egy koronát kellett fizetni. A lányokat természetesen a szeretőjük fizette be a bálba. A lányok báli ruhája világos tónusú, rózsás, virágmintás volt, a vasárnap délutáni ruhánál hacikásabb, de nem annyira szép, nem annyira ünnepélyes, mint a templombajáró. Amikor a legények meghozták a zenészeket valamelyik szomszéd faluból, olykor már délután 4-5 órakor, beállott a bál. Nyolc órakor kikiáltották a vacsorát, a zenészeket a legénység hívta el vacsorázni, a lányok a szeretőjüket haza. Vacsora után visszamentek, és hajnalig mulattak. Bál után a legények éjjelizenét húzattak, akinek komoly szeretője, menyasszonya volt. Nagyhéten, a húsvét előtti héten bojtosén főztek. Általában tejterméket, tésztát, zöldséget, húst nem. Nagypénteken a felnőttek, ameddig meg tudták tartani, nem ettek. Haraptak egy kis kenyeret, pattiltak kukoricát. Amikor feljött a csillag, este már ehettek, de ekkor is tésztát, tejterméket fogyasztottak, s fogyasztanak ma is: habart levest, túrós tésztát, főtt tojást, rántottét. Nagypénteken az asszonyok fekete ruhában mennek a templomba, s a fiatalasszonyok is legalább fekete kendőt kötnek a fejükre. Nagypéntek hajnalán jártak a kislányok a hímesfestéshez tojást szedni. Még sötétben elindultak, mielőtt a kondát kihajtották. Az öregek biztatták őket: „Addig igyekezzetek, míg ki nem hajtják a nyájat! Mer a disznó össze fogja faggatni a tojást! Hát mint kislyányok vettünk jó nagy zsebkendőt, oszt mentünk a fiús 225
