Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
tott ökrök szinte maguktól tudták a dolgukat, maguk mentek a barázda nyomán a szántáskor. Ezzel együtt Kisgéresben vezetni volt szokás a jármos jószágot: ritkán ültek fel a szekérre, szántáskor is vezette valaki a szélső ökröt. Ritka volt, hogy a szarvra kötött kötéllel irányították volna őket a fogatban. Forrásainkban a 19. század elején még felbukkan a négymarhás fogatok alkalmazása is. Akinek nem volt ökre, az tehenet jármolt. Akinek csak egy volt, az a szántáshoz összefogott a szomszéddal, rokonnal, egy jószágot ritkán igáztak. Nem volt jellemző az ökrök patkolása, de nem volt ritkaság sem. Ha a kavicsos úton kilyukadt a talpa a jószágnak, lekopott a körme, sántított, akkor a helybeli kovács félpatkót vert rá. Kisgéresben a nagyszarvü magyar ökrök megérték a közös gazdálkodás végét, sőt, még a szövetkezetesítés kezdeti időszakában is használták azokat. Az 1930-as évek végén, főleg a bécsi döntés után bukkantak fel az első verestarka ökrök és tehenek: a váltás inkább az utóbbiaknál kezdődött, mert a cifra tehenek jobb tejelők voltak a fehéreknél. A géresi gazdának azonban a magángazdálkodás végéig a szép ökör volt a büszkesége. Eladás előtt csakúgy, mint a szüreti ünnepléskor, lemosták az ökrök szarvát és körmét, bezsírozták azokat. A szarvak végére színes bojtot kötöttek - sárga, lila színüt - színes pamutból. Az ökröt naponta vakarták, a jól ápolt jószág szőre olyan volt, mint a gyócs. A jármok többsége helyben készült, a kerékgyártó munkája volt, de hoztak Nagydobronybó\ is: a híres ökörtartó falu közismert volt jó minőségű jármairól is. Az egyesjárom nagyon ritka volt, s - vélhetően az ekekapa kései elterjedése miatt - nem használták a széles jármokat sem. A járom részei: járomfa (járomfű), aljdeszka, béldeszka és a járomszögek. 6. Tejhaszon A tej a szarvasmarhatartás másodlagos haszna volt csupán. Annyi tehenet tartott csak mindenki, amennyire a család tejjel való ellátásához szükség volt. Igaz, 2 tehene még a legszegényebbeknek is volt, ha már 1,5-2 holdnyi földdel rendelkeztek. A család nyersen elfogyasztotta a tejet, kellett a habart ételekhez is, és maguknak készítettek jobbára túrót, vajat, tejfelt. Az első fejés tejet kiöntötték a tehén ellése után, a második és harmadik fejésből melegítéssel előállított tejtermék a fecstej. (A gurászta szót Géresben nem ismerik.) A csordás délben hazahajtotta a legelőről a fejősteheneket, s azok a fejés után mentek vissza a legelőre. Csupán 2-3 géresi családról tudunk a két háború közötti években, akik Helmecre, családokhoz hordták a tejet és tejterméket: 4 literes kanná ban vagy 2 literes dinerben vitték azt a városi házakhoz. 7. Juhászat Kisgéresben a parasztgazdaságok nem tartottak juhot, az a közös gazdaság időszakában jelent meg. A szövetkezet juhászata ugyanakkor a környékbeli - főleg királyhelmeci és nagygéresi - juhászkodás hagyományaiból táplálkozott, természetesen a nagyüzemi módszerek érvényesülése mellett. A magatarti juhá-190
