Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
borjú nem legelt együtt az anyjával, így a fiatal állatokra nem használták, de voltak olyan tehenek, amelyek megszopták a velük legelők tejét. A hosszabb időn át megmaradó pásztorokat a falu befogadta, s még ragadványnévvel is ellátta. Pl. Kürti Jani bácsinak emlegették azt a Kovács János nevű pásztort, aki reggel trombitaszóval gyűjtötte össze a csordára hajtandó teheneket. Az apaállatokat az úrbéresség vásárolta, általában 4 bikát és 2-3 sertés kant tartottak az állományhoz. A gyönyörű, nagy fehér magyar bikákat 4 évnél tovább nem volt szokás tartani, rendre kicserélték azokat újabbakra. A pirostarka bikák csak közvetlenül a második világháborúban kerültek az állomány mellé. A pásztor (csordás) gondozta a bikákat, de azok takarmányáról a gazdák közösen gondoskodtak. A keresztúri határban volt 6-7 holdnyi kaszálója az úrbérességnek, azt a gazdák együtt kaszálták és hordták be, azon tartották ki tél folyamán az apaállatokat. Közösen adták össze a bikák abrakját is. 4. Takarmányozás Az esztendő egyik felében az állatállomány az istállóba szorult, tartásáról gondoskodni kellett. Ez nem volt olykor könnyű feladat, még akkor sem, ha - a rét- és legelőterület csökkenésével párhuzamosan - a 19. század derekától növekvő szántókon egyre nagyobb szerepet kaptaka vetett takarmánynövények. Máraz úrbéri bevallás szövege a település hátrányos adottságai között említi, hogy a lakosok szűkölködnek a kaszálórétekben, „némely része ki fél, ki pedig legfeljebb egy rövid szekérre való szénát kaparhat olyatén parlagon, melyet szántással kellene használniok, de nagyobb része a lakosoknak egy kaszavágást nem tehet.. .némely gazda valami parlagföldeken vagy barázdákon alig egy kis szekeren vagy némely csak egy szekérderékban könnyen hazahozható szénácskát kaparhat. De alkalmasint több hasonlóféle a lakosok(na)k semmit sem."32 A szénatermő réteket Keresztúr-puszta használatba vételével nyerik meg a kisgéresiek, s ez a feltétele a nagyobb volumenű állattartásuknak is. A hagyományos gazdálkodás időszakában végig megmaradt a szoros kapcsolat a parasztüzemek földművelése és állattartása között: a kiterjedt legelők híján a jószágállomány létszáma éppen úgy limitált volt a legeltetés időszakában, mint amennyire megszabta az állattartás lehetőségeit a rendelkezésre álló takarmánymennyiség. Nem véletlen tehát, hogy a kisebb területen gazdálkodók egy része télre szabadulni igyekezett az állatállománytól, s tavasszal vett pl. új jármos ökröket magának: gazdaságtalan volt azok kiteleltetése. A jószágállomány istállózásában hagyományosan a rétek fűtermése, a gondosan begyűjtött széna játszotta a főszerepet. A rétek zömmel Keresztúr-pusztán voltak, azokat a minőségük alapján mérték ki a gazdáknak. Az ajjas helyeken, ahol jobb fű nőtt, kisebb parcellákat, a gyengébb szénatermő részeken nagyobbakat jelöltek ki. A kaszálást a gazdák általában egyszerre kezdték, egy időben végezték. Az első kaszálás hozadéka az öregszéna, vénszéna (mindkét elnevezés használatos), a másodiké a sarjú. A levágott füvet a renden hagyták, amíg meg nem szá32 Takács Páter-Udvari István 1998. 30-32. 187
