Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
2. Az erdő hasznosítása Másutt utaltunk arra, hogy a 18. században a géresi jobbágyok még az erdő irtásával (is) igyekeztek kiterjeszteni a művelhető földek területét. Az úrbéri és a tagosítási perben a bíróság a Bozó és a Kiscsér nevezetű curialis erdőket a földesuraknak, a Hegy-gazda és a Pince környéke nevezetűeket pedig a kisgéresieknek ítéli úrbéri faizásra és legeltetésre.31 Az erdőterület a közös telki állományhoz tartozott, de később is az úrbéresség kezelte. Évente kijegyezték a Iegelős gazdák azt a léniát, amit kivágásra szántak: 50-100 méter szélességű sávot irtottak ki. Beszámozták a fákat, a kijegyzetteket, kivágták, s nagyjából hasonló csomókba rakták. A csomókat árverezték: az kapta, aki legtöbbet fizetett érte. Az így befolyt pénzt apaállat vásárlására fordították. Kellett a fa, különösen szőlőkarónak, így igen jó értéke volt. Olyan is volt, hogy a fát lábon számozták be, s az vágta ki, aki az árverésen megnyerte a jogát. Az összetartozó egységnek azonos sorszámot adtak, s úgy igyekeztek kijelölni a törzseket, hogy egy-egy egységbe hasonló famennyiség jusson. A fenti közös páskomi erdő (Köves-hegy, Bolyki-szer) mellett - ami zömmel akácerdő volt, s csak a szélét lehetett legeltetni, a fák közének nem volt arra alkalmas aljnövényzete — Keresztúrban is volt a községnek 12 holdnyi tölgyes erdeje. A gazdák igyekeztek maguk is akácot ültetni a földjük végében. A vízrendezések során az akác egyre inkább dominánssá vált, s lényegében eltűntek a többhasznú tölgy-, illetve csererdők. 3. Pásztorok A nagy értékű állatállomány védelme, megőrzése felértékelte a pásztorok szerepét. Nem lévén nagy, külterjes legelőterület a géresi határban, a jószágok őrzői a társadalom perifériáján levő emberek voltak, s nemigen tartoztak a pásztori „rendbe”, személyük, kiválasztásuk felelősségteljes feladatot adott a falusi gazdálkodás elöljáróinak. A pásztorokat a legelőgazdák fogadták fel. Többségük máshonnan került oda, nem volt géresi születésű. Nem voltak köztük cigányok, még a sertések pásztorai sem: a géresiek szinte büszkék arra, hogy a magángazdálkodás időszakában cigányok nem telepedtek meg a faluban. A pásztorok jobbára a Latorcán felülről, az Ung-vidékről érkeztek, általában fiukkal/fiaikkal együtt. Volt, aki 10-15 évet is itt töltött, s utána a fia lett pásztor Géresben. A községnek volt pásztorháza az alvégen, a falu szélén, mellette volt az apaállatok istállója is; azokat is a pásztorok gondozták. A pásztorok leginkább terményben, természetben kapták kialkudott bérüket: gabonát, szalonnát, kenyeret juttattak nekik. A kondás naponta egy kenyeret kapott a házaktól. Az emlékezet szerint az 1920-as években még bocskorpénzt - pár fillér apró - is kapott a pásztor, később ez elmaradt. Szokás volt viszont, hogy ha pl. megfolyatott a jószág a legelőn, akkora gazda egy kis pénzt, esetleg üveg bort adott a pásztornak. A pásztor tett csengőt, kolompot a nehezen őrizhető, elcsavargó jószágra, ő alkalmazta a legelőn a szúrós szopásgátlót is: a 31 Z. L. Sátoraljaújhelyi Királyi Törvényszék úrbéri és tagosítási iratai, VII. 2/c. 23. doboz. 186
