Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
mánybázisa tavasztól őszig, a közös gazdálkodás bevezetéséig változatlan formában. A géresi határban legeltetett fejős szarvasmarhák csoportjának neve csorda, a pásztoruké csordás. A 450 jószágból 100-120 volt fejőstehén, a többi növendék. A legeltetés rendje elsősorban a fejőstehenekéhez igazodott, igaz, azokat délben a csordás kiszakította a csordából, és hazahajtotta megfejni. Az úrbéres legelőn általában május 1-jén kezdődött a legeltetés, annak időpontját az úrbéres gazdák, legelőgazdák - két úrbéri gazda és egy pénztárnok intézte az ügyeket - állapították meg. ők szervezték meg tavasszal a legelő tisztítását: akinek joga volt, az segédkezett a bokrok kivágásában és a szúrós növényzet ki kapálásában, az ászát kiszurkálásában. Kitisztították a kutakat, kicserélték a vödröket is. A Nagygyep és a Tajba új legelői elsősorban a jármos ökröket fogadták: 120- 150 darab jószág legelt ott. Volt köztük növendék is, a többség azonban igás jószág volt, amelyeket a tavaszi vetés után kihajtottak, majd hazahoztak a legelőről, amikor a hordás megkezdődött. Oda tehenet nem engedtek: a 7-8 mázsás ökrökkel nem lehetett összeereszteni a fejősjószágot. Az ökrök csoportját kinthá/ónak, kint háló jószágnak mondják. (A magyar nyelvterületen jól ismert gulya szót Géresben nem használják. Ismerik a szót, de fejősgulya összetételben, a csorda szinonimájaként említik.) Pásztora a kint háló pásztor. A kint háló pásztornak kunyhóba volt, de a jószág számára nem emeltek semmiféle enyhhelyet. ősszel, amikor már deres volt a megmaradt növényzet, beköszöntöttek a fagyok, az állatcsapatok beszorultak a legelőkről. A gazdák - amíg az időjárás engedte - magánlegeltetést folytattak: délelőtt a felszabadult határ közeli részére hajtották néhány órára jószágaikat. A sertésnyájat a kondás egész évben kihajtotta, csak a nagy hó és a rendkívüli hideg akadályozta meg ebben. Télen a sertésnyáj legelésének ideje is lerövidült, délelőtt hajtott ki a kondás, s 3—4 órát járatta csupán a jószágokat. Annak ellenére, hogy a szántóföldek betakarítása után végiglegeltették a gazos táblákat, végighajtották a nyájakat az országutak menti árokpartokon, s szinte minden talpalatnyi helyet kihasználtak az állatállomány fenntartására, nem sikerült megteremteni az állatállomány és a legelők egyenlegét. Hasonlóan más bodrogközi falvak parasztjaihoz, más határon béreltek legelőt a heverő, hízó jószág számára. Elsősorban a növendék jószág volt távol a gazdáitól, aminek csak az értékesítéskor látták hasznát. A bodrogközi jószágállomány számottevő részét elsősorban a vízen felől, az Ung-vidék, a Latorcamente településeinek kiterjedt ártéri legelői fogadták be. (A Latorca vízrendezésére csak az 1950-es évek végén került sor.) Több jószágot hajtottak a Zétény melletti Eszenke-puszta füvére, de igen sok tinó-binó legelt Csicser, Bés határán. Hajtottak tinókat Lelesz és Szolnocska felé is. A kisgéresiek a befogadó falu gazdáinak legelőjogát vásárolták meg az ottani úrbérességtől. A távolabbi legelőkről csak ősszel, a faggyal jött haza a marha. A fogatolásban lassan teret hódító, de az ökrök dominanciáját soha meg nem törő lóállomány az 1930-as évek elején még a közös úrbéres legelőrejárt. Külön csikós őrizte őket. Amikor a lóállomány valamelyest megnövekedett, akkor Keresztúrba hajtották őket: tavasztól őszig kint háltak, karámban tartották őket. 185
