Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
rendelkezésre álló alkalmas legelőterületek kiegyenlítésére, illetve annak szándékára utal Maga az urbárium (1774. április 26.) sokkal szűkszavúbb ebben a témakörben, de tartalmaz nagyon lényeges információkat. Egyrészt utal arra, hogy a tehenek tartására elegendő legelő van a faluban, ugyanakkor a jobbágyoknak nincsenek saját pásztoraik, s azok tartását az urbárium a jövőre nézve is megtiltja.27 Az urbárium vonatkozó mondataihoz két megjegyzés kívánkozik. Részben az, hogy sejteti, a falu határa jobbára a hazajáró tehenek számára biztosított legelőterületet, s nem zárható ki a növendék jószág más határon való legeltetése (lásd alább). A pásztorkodás formáját tekintve kézenfekvőnek látszik Bodó Sándor - Paládi- Kovács Attila és Andrásfalvy Bertalan kutatásaira is alapozott - megállapítása, hogy urbáriumunk szövege az egyéni pásztortás utolsó időszakának emlékét őrzi.28 Kisgéresi adatunk és egyetlen forrásunk nem alkalmas másféle vélekedés igazolására. Az azonban megfontolandó, amit a szomszéd falvaknak egymás határán marhájukkal való „megfordulásáról” a fentebb idézett úrbéri bevallás említ: ez aligha képzelhető el egyénileg. A sertések esetében pedig nyilvánvaló, hogy közösen makkoltatott állatcsapatról volt szó mind az uraság, mind a jobbágynép esetében Minden további azonban találgatás lenne ebben a kérdésben, amire választ csak további adatok adhatnak majd. Különösen az úrbérrendezést előkészítő investigatio árulkodik arról, hogy a 18. század derekán a vízjárás alapvetően befolyásolta a gazdálkodás jellegét, s csupán a kiemelkedő homokbuckák és a Helmeci-dombság alacsony vonulatainak hasznosítása adott több lehetőséget a géresiek gazdálkodására. (Lásd Boros László tanulmányát, 1-4. számú ábráit.) A relatíve magasabb térszínek váltak a földművelő gazdálkodás területeivé, a legelőket a víz által leginkább veszélyeztetett részeken kell keresnünk. Az I. katonai felmérés térképlapja egyértelműen árulkodik arról, hogy a falu határát délnyugati és északkeleti oldalról még számottevő erdőség övezi, amelyek jószerével együtt tűnnek majd el a vízrendezés folyamatával. Az erdő - hasonlóan a Bodrogköz más településeihez - a 18. században még az állattartás meghatározó takarmánybázisát jelentette, kiirtása, együtt a vízrendezéssel, egészében a tartásmód istállózóvá válásának irányába hat.29 Az ártéri tölgyesek kiirtása nem csupán a makkoltatás végét jelenti, hanem jószerével az egész erdei legeltetését is. Az újabb, jobbára akácos erdők nem alkalmasak a legeltetésre. Az úrbéri és tagosítás! perben a géresiek számára kijelölt legelőterületet már a per során kiegészítik ugyan a Cserallya 37,5 holdnyi területével, azonban ez sem volt elégséges. Az úrbéresség, úrbéres gazdák kezelték a legelőt, ami lényegében olyan terület hasznosítását jelentette, amely alkalmatlan volt a földművelő gazdálkodásra. Ahol szántani, vetni lehetett, ott csak betakarítás után járt a jó27 Conscriptio 1782. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Levéltár KGG. I 12. A szöveg fordításáért Gyulai Évának tartozunk köszönettel. 28 Bodó Sándor 1992. 45.; Vö. Paládi-Kovács Attila 1965. 187-188 ; Andrásfalvy Bertalan 1972. 46.; Az újabb irodalomból: Paládi-Kovács Attila 1993. 302-304.; Andrásfalvy Bertalan 1997. 85- 94. 29 Frisnyák Sándor 1990. 231-232.; Takács Páter-Udvari István 1992. 19-20. 183
