Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
Kassára eladni. A forgalom nem nőtt meg annyira az elmúlt két-három évtizedben, mint a szőlő területe és termése. Napjainkban, mint arra fentebb utaltunk, sokan eladják szőlőtermésük jó részét. Nagy értéket képviselnek a géresi pincék, amelyeknek a tulajdona - hasonlóan a földekhez - rendkívül gyorsan elaprózódott az örökösök között. 1895-től egy-két generáció alatt 1/64,1/128 pincerészeket is regisztráltak a telekkönyv betétlapjain. A pincék és azok környéke a géresiek közösségi életének hagyományos színtere, a falubeliek találkozási alkalma. Nagyon büszkék a pincéikre, szívesen hívják meg az idegent is egy-egy pohár borra, s egészében a géresi pincesor, a szüret és annak ünnepe ma is a géresi identitástudat meghatározó eleme. III. Az állattartás rendje 1. Legelők, legeltetés és takarmányozás A rendelkezésre álló legelőterület nem csupán az állattartás - s általa az egész paraszti gazdálkodás - mennyiségi kérdéseit veti fel, hanem egész rendszerének, üzemszervezetének összetett szerkezetére is rámutat. A legeltetésre rendelkezésre álló terület korlátozottsága nemcsak annak kiterjesztésére ösztönzi a paraszti közösséget, hanem arra is, hogy - az esetleges változások után is - igyekezzen kiegyensúlyozni az állattartás és a földművelés arányait, s a kettő működését lehetőség szerint összehangolja. A legelők elhelyezkedése, kiterjedése, minősége, birtoklása a Bodrogköz táji arculatának átalakulásával párhuzamosan formálódik, változása a paraszti gazdálkodás struktúrájának és üzemszervezetének egyik nyomjelzője. A tanulmányunkban már többször idézett úrbéri bevallás igen tanulságos adatokat tartalmaz az állattartás jellegéről. „Marhalegelésben fogyatkozások nincs, mivel szomszéd határokkal egyességben lévén, egyik a másikának határán marhájokkal megfordulhatnak. Emellett egy földesurasok lévén a helmeci lakosokkal, kikkel határosak, azok határa is marhájok legelések segítségére szolgál.”25 Utal a forrás a sertések makkoltatására is: a Púpos és Csér nevű kis erdőket tilalomban tartották, s „midőn a mak(k) termésének ideje vagyon, az magok földesuraság erdejére, úgymint az szomszédságban lévő ricsiés keresztúri erdőkön bérért mak(k)oltathattyák magok sertéseit”. A település hátrányai között is említés történik a sertések makkoltatásáról: ,,s(alva) v(enia) sertésváltság fejében már valami 20 esztendőtül fogva 6 kr(ajcá)rt fizetnek. Azelőtt pedig csak két kr(ajcá)rt fizettek. Sőt mikor mak(k) termet(t), tehát a régibb üdőkben, mihent az uraság sértéssé a mak(k)ra hajtatott, és valahol az Avason két nap mak(k)ot megjárta, az jobbágy lakosok(na)k harmad napra szabad volt az uraság sertése után hajtani.”26 Az idézett adatok azt jelzik, hogy a kisgéresiek állattartásának tere a legeltetés időszakában feltétlenül túlért a település zárt határán. Legfeljebb sejthetjük, hogy a szomszédos falvak közötti „átjárás" a legeltetett marhákkal a vízjáráshoz, a 25 Takács Péter-Udvari István 1998. 30. 26 Takács Péter-Udvari István 1998. 30-32. Kiemelések tőlünk. 182
