Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Mizser Lajos: Kisgéres nyelve

Gemináció: két magánhangzó között, illetve abszolút szóvégen a mássalhangzó megnyúlik: szôÿllô^, ruhátok, eggyik, nállunk, gyössz, lessz, hijjába, Ticce. Mássalhangzókiesés szóvégen: az|pr, mér, megin, -ér, bozó, harasz egyéb esetekben: no ősz reggél, asz: monták, asz szittük, üzsbe, baraclekvár, Szemmárija, kas fontak rá. A betoldásra csak egyetlen példa van: tövisk.

A mássalhangzó-rövidülés ritka: álam, álomás, szálás.

Szórványos változások: tanál, pérgel, cseresnye, mán, gyön, genge, kísérj fej^ér. Affrikáció (réshangból bizonyos fonetikai helyzetben zár-réshang válik): elegáncsos, ficfa, krumplidzsámiska, cikk (szik).

Alaktani megjegyzések: a személyes névmások itt így hangzanak: 'én, te, ü, mirjk, tik, ük.

Birtokos személyragozás: r^észi, tesvjjéri (tesvfprje), nénnye (nénje), borja (bora), betegje. Megszólításkor: nénnye, báttya.

A -ban/-ben ragpárt nem ismerik. Helyette a -ba/-be áll: szomsz'^ggyába, negyvenödbe, magamba. A -hoz/-hez/-höz csak a kiegészült alakokban szerepel, egyébként a -nál/-nél helyettesíti: eccér asztán gyött nállugk (hozzánk), megyek a templomnál (-hoz). Az -ért mindig -J,ér, továbbá a zártabb -tu!/-tül, -bul/-bül, -rul/-rül érvényesül: reggeltül, magamtul, ruhámrul, hegyrül. A-nak/-nek rag el is maradhat: magunk szükséges (magunknak) szükséges. Ez a nyelvjárás szereti a kéttagúságot: itten, ottan, készen, aztat, ükét.

Az igeragozásban szívesen él az ún. hosszabb alakokkal: szólott, szállót, megállott, fogói, nyílott. Az igeragozásban az ikes igék Sg/1. sz-ben mindig -k raggal jelentkeznek: emlékezek, gondoskodok, eszek, tárgyas ragozásban pedig a suksökölés jellemző rá: ásó^zgassa. Pl. 1. -jugk/ -jürjk: a felszólító mód csaknem kiszorította a kijelentő adatokat: küszköggyügk, kinló^ggyugk, pijacojjugk, tegyüqk. A Sg. 13. -en ragja eléggé következetes: megyen, leszen, viszen, vészén, Részen. Az -ít képző érdekesen alakul: eft, éjt, it/t/: kanyaréit, tanittó^.

Az és kötőszó csaknem teljesen hiányzik, helyette az oszt, osztán, meg használatos. Nyomatékosításkor a la^szócska szerepel.

Mondatszerkesztése megfelel a köznyelvi normának, a tőmondat ritka. A mondat többször megszakadhat, és csak a hogy kötőszó utal arra, hogy a közlő rábízza a folytatást a hallgatóra. Főként szomorú történetek elbeszélésekor jelentkezik. Hiányos mondatokat csak erős indulat esetében használnak.

Az alany és állítmány, illetve a jelző és a jelzett szó egyeztetésekor gyakori az inkongruencia: „van nekünk szőMllőV koszt ojan darapka főWdek", amúgy eljpg jaó borjaink (boraink) van”, „mennyi huligánok járnak a hegyen”, „észt a házakot” stb. Nem ritka a számnevek után álló többes számú alak sem: sok njjépek.

116