Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)
7. Zárszó
7. Zárszó Áttekintve a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékek Szentháromság-ábrázolásait megállapíthatjuk, hogy a vizsgált 93 objektum ikonográfiailag szervesen illeszkedik a közép-európai kánonba. Néhány variáns azonban külön figyelmet is érdemel. Mindenképpen ilyen a kegyelem trónusa kompozíciónak út menti feszület formájában való megfogalmazása, és a vizsgált térség északnyugati szegletében való tömbszerű előfordulása (az elterjedési térképet lásd a hátsó, belső borítón!). A kérdésre, hogy valamelyik helyi műhely, műhelyek leleményével van-e dolgunk vagy más területeken is előfordul, a további, szélesebb terepkutatások adhatnak választ. Hasonló a helyzet a Szentháromság horizontális elrendezésű kompozíciójából kinövő út menti feszület formájú nyitraszőlősi invariáns esetében is. Nem lehet kizárni, hogy figyelmesebb terepkutatások után máshonnan is lehet majd még adatolni. Ami az objektumok előfordulásának a sűrűségét illeti, azt nehéz összehasonlítani a szomszédos területekkel. Amennyiben a Kárpát-medence öszszes Szentháromság-szobrát térképre vetítenénk, alighanem a most vizsgált térség mutatná a legnagyobb sűrűséget. Hogy ez a Szentháromság-kultusz itteni, kiemelkedő intenzitásával függ-e öszsze (ha igen, akkor ez mivel magyarázható?), vagy egyszerűen a kutatás egyenetlenségeivel, nehéz megmondani. Limbacher Gábor, aki Nógrád megye szabadban álló Szentháromság-emlékeit számba vette, meglehetősen talányos módon fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „Nógrád megyében, ahol közel százharminc katolikus templom található, és a települések kb. 5/6-a egészében vagy többségében katolikus lakosságú, minden 7. községben fordul elő önálló, szabadtéri Szentháromság-emlék” (Limbacher 2003, 112). Nem lehet tudni, mekkora valójában a körmönfont módon „közel százharmincának mondott szám, de ha ezt fel is kerekítjük, majd elosztjuk héttel, és a nyert értéket (18,5) megint csak felkerekítjük húszra, az általam vizsgált területnek (ahol ráadásul jelentősebb a reformátusok számaránya) nagyjából felét kitevő Nógrádban, arányaiban jóval kevesebb ilyen szobor van. Lantosné Imre Mária egy dolgozatában a Pécsi Egyházmegye (lényegében Tolna és Baranya, részben Somogy) viszonylatában a Szentháromság-emlékek „nagy számáról” beszél (Lantosné 2003, 140). Egy másik dolgozatában pontosabb adatokat közöl. Innen megtudjuk, hogy Tolna megyében 8, Baranyában pedig 7 Szentháromság-szobrot sikerült számba vennie (Lantosné 2002, 151). Ha az általa vizsgált térség kiterjedését összevetjük jelen könyv kutatási területével, akkor azt látjuk, hogy utóbbi valamivel kisebb, mint a dél-dunántúli terület. Az itt számba vett 93 objektum tehát jelentősen több mint az ottani 15. S. Lackovits Emőke nem teljesen egyértelműen, de 12-14 szabadtéri Szentháromság-emlékről beszél a Bakonyban és a Balaton-felvidéken (S. Lackovits 2002, 163). Itt bajosabb az összehasonlítás, mert ez a terület jóval kisebbnek tűnik az általam vizsgált térségnél, de ha egynegyede is, az arányszám így is kisebb. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ebben a régióban működött Padányi Bíró Márton, aki a Szentháromság-eszme egyik legelkötelezettebb harcosa volt (vö. S. Lackovits 2002, 162-163). Szólni kell még a vizsgált térséggel közvetlenül szomszédos területekről is. A Kisalföld déli, magyarországi részéről csak szórványos, ám sokat mondó adataink vannak. Kottmayer Tibor vezetésével történt az elmúlt években egy, a teljesség igényével fellépő dokumentációs munka, ám mindössze hét településen, ahol összesen 112 objektumot vettek számba. Egy kivétellel minden településen található Szentháromság-szobor, sőt egyben (Szany) kettő is, így ezek összesített száma hét (Kottmayer 2013a; Kottmayer 2013b). Ezek az adatok egy egykori, valóban virágzó Szentháromság-kultuszra engednek következtetni. Burgenland északi területe Szentháromság-emlékekben saját megfigyelés (ám nem módszeres kutatómunka!) alapján szintén gazdagnak tűnik. A rendelkezésre álló szakirodalom, ha nem is egzakt számokban, de kijelentések szintjén ezt látszik alátámasztani (Tomisa 2010, 150-151). A vizsgált területet északról határoló, szlovákok lakta térségből nem ismerek konkrét, összehasonlításul hasznosítható kutatási eredményeket. Megemlíthető viszont egy, Soňa Kovačevičová által közreadott, az 1960-as évek kutatási állapotát viszszatükröző adat. Amennyiben a szakrális tartalmú köztéri szobrok előfordulási intenzitását nézzük Szlovákiában, akkor az adatokat némileg összevonva, országos szinten a következő sorrend állapítható meg: a legnépszerűbb Szűz Mária (1099), a második helyen a Krisztus ábrázolások vannak, nem tudni, hogy az út menti feszületek ide sorolódnak-e (1097), majd a Nepomuki Szent János szobrok (344), illetve negyedikként az akkor ismert
