Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)
6. A Szentháromság tisztelete a kisalföldi magánáhítatban a közösségi kultuszban (adalékok)
6. A Szentháromság tisztelete a kisalföldi magánáhítatban és közösségi kultuszban (adalékok) A tágabban vett térség, tehát nagyjából a Kárpát-medence népszokásanyagában, vallási néphagyományában a Szentháromság, illetve annak napja, Szentháromság vasárnapja nem játszik kiemelkedően jelentős szerepet. Adódik ez egyrészt valószínűleg abból a sokat emlegetett tényből, miszerint a vallásos ember naponta találkozik a Szentháromság-tanával, annak bizonyos szimbólumokban, nyelvi formulákban testet öltött megnyilvánulási formáival (végső soron az imák záróformulái, a keresztvetés és a közben mondott fohász, az Atya, a Fiú és a Szentháromságisten nevében, ámen is itt gyökerezik). A vonatkozó szokásanyagot bemutató kutatók vagy egyszerűen nem szólnak róla (vö. Tátrai 199065), vagy mint abszenciát említik (S. Lackovits 2000, 178), és inkább csak egyelőre össze nem illeszthető, mozaikkocka-szerű információkat közölnek (Bárth 1990, 410-411). Ahogy Krupa András is a magyarországi szlovákok naptári ünnepeit összefoglaló munkájában csak annyit tud megemlíteni, hogy ekkor honnan, hova mentek búcsúba, illetve melyik falunak volt ekkor templombúcsúja. A csömöri katolikusok ekkor tartották általában a bérmálást, az ösküi evangélikusok pedig a konfirmációt (Krupa 1998, 248). A Szentháromság-szobrokhoz kapcsolódó közösségi kultuszról a legtöbbet még mindig Bálint Sándor grandiózus munkájából kapjuk (Bálint 1977, I: 392-412), az általa kitaposott ösvényen haladó mai kutatók szórványos adatai másrészt viszont azt mutatják, hogy nem a kapcsolódó közösségi vallásgyakorlás hiányzott, hanem az iránta megnyilvánuló tudományos érdeklődés (vö. Limbacher 2003). Az alábbiakban a Szentháromság-tisztelet képi eszköztárához és a vallásgyakorlás néhány közösségi alkalmához mutatok be néhány adalékot. 6.1. Szentháromság-ábrázolások a magánszférában Miközben a magánszférában a különféle kis szentképek, szentek falra akasztható képei, szobrok, szenteltvíztartók általában jelentős szerepet játszottak, úgy tűnik, hogy konkrétan a Szentháromságot ábrázoló tárgyak nem voltak gyakoriak. A vajkai szék nemeseinek fennmaradt, és Kocsis Aranka által közreadott hagyatéki leltáraiban viszonylagos rendszerességgel fordulnak elő falon függő képek is. A legtöbbször inkább a mérete vagy készítési technikája van megadva, témája rendkívül ritkán. Szentháromság ábrázolásra történő konkrét utalást nem találunk köztük, ami nem jelenti azt, hogy a meghatározatlan tematikájú képek között nem lehetett volna ilyen (Kocsis 1997). Később, a paraszti lakásbelsők analógiája alapján azonban feltételezhetjük, hogy ez az előfordulás inkább csak szórványos lehetett. De nem kizárt, amire egy nagycétényi végrendelet egyik tétele enged következtetni. Ebben az olvasható, hogy 1823-ban Jelenka Terézia Lázár Teréziára hagyta Szent János, illetve a Szentháromság képét (Buday-Csuthy 2015, 189). 54. kép: A Szentháromságot vertikális elrendezésben mutató kis szentkép a 19-20. századfordulójáról. 65 Negatív adatokra a továbbiakban nem hivatkozom. Ebben az esetben csak azért teszek kivételt, mert egy összegző, az egész magyar nyelvterületet bemutató áttekintésről van szó, s ez egyszersmind általánosságban jellemzi az ünnep abszenciáját a népi szokásanyagban, vagy annak bemutatásaiban.
