Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)
1. Bevezetés
1. Bevezetés 15 A művész a Szentháromság eszméjének emberi alakos (antropomorf) ábrázolása során is azzal a dilemmával szembesült, hogy a három személy egységét vagy az egy személy hármasságát hangsúlyozza-e. Ez a probléma gyakorlatilag a középkortól végigkíséri a Szentháromság-ábrázolások történetét. Egyik korai megoldási kísérlettípus ahhoz az ószövetségi jelenethez köti a Szentháromság ábrázolását, amikor Ábrahámnak megjelent Jahve (Ter 18). Ebben a jelenetben (alighanem legelső dokumentuma a római Santa Maria Maggiore 435 körül készült mozaikpadlója) a Szentháromság hol három fiatal férfi, hol három angyal alakjában bukkan föl. A három, egymás mellett ábrázolt, egyidős, szakállas férfi, tiarával a fején, Isten szeme szimbólummal ábrázolási forma ugyanennek az eszmeiségnek a kifejezése (lásd: 55. kép). Ilyen látható például a felső-bajorországi Weihenlinden búcsújáró hely kegyképén (vö. LCI 1974, I: 532; Szakács 2003, 17-19). További próbálkozások voltak a Szentháromságnak egy, hármas arcú (trifrons), fiatal szakállas férfi, Jézus (Gockerell 2009, 131-133; LCI 1974,1: 537-539. Vö. Soukup 1897), illetve az egy nyakon elhelyezkedő, háromfejű (tricephalus) emberi alak képében történő ábrázolásai. Az utóbbinak egy korai Kárpát-medencei példája a zsegrai templom 14. századi, háromfejű, egytestű emberi alakja (pl. Szakács 2003, 30). Ezek az ábrázolási kísérletek nem váltak olyan széles körben elfogadottá, hogy a szakrális kisemlékeken tömegesen fölbukkanjanak (vö. Bálint 1977, I. 394-408; Csemegi 1957; Dávid 1962; Kozák 1959; Szakács 2003). A többi között azért sem, mert az ilyen típusú, különben a kereszténység előtti ókori kultúrákban is ismert (LCI 1974, I: 537-539) „monstrumoknak” az ábrázolását VIII. Orbán pápa már 1628-ban megtiltotta (Seibert 1986, 288). A Szentháromság-ábrázolások lehetséges megoldásait különben később, 1745-ben XIV. Benedek pápa bullája rendezte, amelyben a többi között a Szentléleknek emberi alakban történő ábrázolását, valamint a három egyforma alakos Szentháromság ábrázolási módot is betiltotta. Ezen túlmenően viszont egy csomó engedélyezett megoldásról is rendelkezett. Ezeket érdemes, Dávid Katalin nyomán összefoglalóan áttekinteni: 1. Lehet a szentháromságot együtt és az egyes személyeket külön is ábrázolni, mivel láthatólag is megmutatta magát az emberiségnek. 2. Az ábrázolás módját a megjelenések által az isten meghatározta, azért újat kitalálni vagy a meglevőt megváltoztatni nem szabad. (Itt a bulla a bibliában adott trinitas-formákhoz viszi vissza az ábrázolásokat.) 3. Megengedett ábrázolás: a) együtt a hármat az ószövetségi jelenés szerint, de úgy, hogy érthető legyen az Ábrahámnak történt kinyilvánítás. (Itt a bulla arra utasít, hogy a Tale Mambre-i jelenetnél valamilyen attribútummal utalni kell arra, hogy a szentháromság van jelen.) Krisztus keresztelésekor: az atya felhők között, Krisztus emberalakban, a szentlélek galamb képében. Ábrázolható még a három személy a következő módon: az atya trónon ülve keresztet tart, rajta a fiú és melle előtt a szentlélek. A galamb nem lehet az atya fölött. (Az ún. Gnadenstuhl-forma.) b) Külön a három személyt: az atyát, mint öreg-embert, amint ősöregként Dánielnek megjelent (Dán. 7, 9.). A fiút emberi formában kell ábrázolni. A szentlelket galamb képében kell ábrázolni. Tüzes nyelvek alakjában csak a pünkösdi eseménnyel kapcsolatosan szimbolizálható. (Dávid 1962, 38) A fentebb nagy vonalakban felvázolt ábrázolási megoldások rendesen nem vagy csak nagyon áttételesen jelennek meg a mostani vizsgálódásunk tárgyát képező szakrális kisemlékeken. Rövid prezentálásukra, megítélésem szerint, inkább csak azért volt szükség, hogy a továbbiakban bemutatásra kerülő emlékanyagot szélesebb összefüggésrendszerben is el lehessen helyezni. 4. kép: Szentháromság ábrázolása egy 14. századi freskón. Zsegra, Szentlélek-templom.
