Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)

1. Bevezetés

14

1. Bevezetés

1. kép: Három ellipszisből képzett, deltodon Szentháromság-szimbólum.

Még az épületek, építmények, szobortalapzatok alaprajzi formája (már amennyiben azok háromszög alapraj zúak) is utalhatnak a Szentháromság tanára (vö. Kozák 1959). Ezekben az esetekben, mivel olyannyira elemi alakzatokról van szó, felvethető, hogy túlzottan általános mivoltukból adódóan nem is biztos, hogy mindenkor valóban a Szentháromság eszméjét voltak hivatottak hirdetni. Ezért ezekben az esetekben egyenkénti vizsgálódásokra van szükség, hogy üzeneteiket valóban olvasni, mégpedig helyesen olvasni tudjuk.

Szellemes megoldásnak tekinthető, noha különösebben nagy népszerűségre és elterjedtségre nem tett szert az egymásba kapaszkodó emberalakok, az egymásból kinövő három hal vagy nyúl szélrózsaszerű ábrázolása. Utóbbi küllőszerűen elhelyezett három nyulat mutat, amelyeknek háromszögben összeérő, összesen mindössze három füle van, de önmagukban nézve, egyikük sem csonka, hiszen egyenként megvan mindkét fülük. Ezek a motívumok mind a „magas”, mind a népművészetben előfordulnak. Csemegi József a többi között a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből egy 1700-ból származó, ismeretlen lelőhelyű, habán jellegű korsót, az egri Dobó István Múzeum gyűjteményéből egy 1700 körül készült tálat mutat be ezzel a motívummal (Csemegi 1957, 7-12)9.

2. kép: Három egybekapcsolódó emberalak mint a Szentháromság jelképe a nagoldi Szűz Mária-templomból. 14. század.

3. kép: Három egybekapcsolódó nyúl mint a Szentháromság jelképe a paderborni dóm 16. századi ablakkeret motívumaként.

9 A motívum alaposan megmozgatta a kutatók fantáziáját. Kari von Spiess a paraszti művészet jellege és értelme című munkájában például egy halleini (Ausztria) parasztház oromzatán látható ábrázolását közli ennek a forgószerűen megkomponált három nyúl-motívumnak, s belőle meglehetősen merész őstörténeti következtetéseket von le (Spiess 1943, 19)