L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
A tér oldalán emlékművet emeltek a háborúban elesettek emlékére, amolyan obeliszkfélét, sarlókalapácsos domborművel. Evekkel később, amikor Fénix majd visszatér szülővárosába, megtudja, hogy időközben exhumálták a tisztek holttesteit, de nem tudták őket teljes bizonyossággal azonosítani. Fénix, aki körbe-körbe járt a téren, és meg-megállt a kis füves térség előtt, úgy érezte Vorosov továbbra is ott fekszik a névtelenné vált sírban: egy névtelen katona a sok közül. Nem marad meg belőle más, már ha megőrizte valaki, csak a családjának kézbesített távirat, mely hírül adja, hogy hősi halottként esett el a Szovjetunió, a világ proletárjai és Sztálin elvtárs dicsőségére. (Urbányi 2007, 235) A pelsőci Főtéren áll azoknak a szovjet katonáknak az emlékműve, akik az 1945. január 13-i harcokban estek el Pelsőc környékén. Ezen a helyen eredetileg egy Gorochovszky nevű szovjet százados által tervezett obeliszket állítottak fel 1945 májusában. Ezt 1970-ben lebontották és helyére Löffler Béla kassai szobrászművész katonát ábrázoló alkotása került, talapzatán az alábbi kétnyelvű felirattal: VEČNÁ SLÁVA PADLÝM HRDINOM V BOJI ZA SLOBODU A NEZÁVISLOSŤ NAŠEJ VLASTI 1945 ÖRÖK DICSŐSÉG HAZÁNK FELSZABADULÁSÁÉR T ÉS A FÜGGETLENSÉGÉÉRT VÍVOTT HARCBAN ELESETT HŐSÖKNEK 1945 A csehszlovákiai magyarok legnagyobb, Csemadok által szervezett országos rendezvénye, a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély alkalmából a program részeként a kormány- és pártdelegáció tagjai a Csemadok funkcionáriusaival, illetve a járási párt- és állami szervek képviselői ezt a szobrot koszorúzták meg mindaddig, amíg az 1980-as évek elején el nem készült Rozsnyón a felszabadítók emlékműve. Szlovákiában az egyik legmonumentálisabb szovjet hősi emlékmű-komplexumot 6700 elesett szovjet katona emlékére Pozsonyban, a város fölötti domboldalon, a Slavínon állították föl. A Slavínra a kitűnő földrajzi elhelyezkedése miatt esett a választás, egyrészt a város bizonyos pontjairól is látni lehet, másrészt nagyon szép kilátás nyílik róla Pozsonyra. Az emlékműre a pályázatot még 1946-ban kiírták, azonban különböző okokból csak 1957-ben fogadták azt el. Felavatására 1960-ban, a felszabadulás 15. évfordulója alkalmából került sor, s a Szlovák Nemzeti Tanács 1961-ben műemlékké nyilvánította. Az emlékműállítással kapcsolatban különféle javaslatokat, ötleteket közöltek a korabeli lapokban, többek közt a Csemadok kulturális lapjában, a Fáklya egyik 1955-ös számában is hozzászóltak ehhez a témához: „ ...Az 1953-as év tavaszán kiirt pályázat feltételei körülbelül a következő alapgondolatot adták a feladat megoldásához: Szükséges, hogy a Szlavínon elhelyezendő emlékmű művészi módon fejezze ki hazánknak a hősi szovjet hadsereg által történt felszabadítását. Fontos, hogy a kompozíció állandóan emlékeztesse mind a kortársainkat, mind az elkövetkező nemzedéket a szovjet nép baráti segítségére, a szovjet hadsereg győzelmére és áldozataira. A Szovjetunió és a szovjet hadsereg iránti hála legyen a művészi gondolat vezérfonala. A feladatot művészileg úgy kell megoldania, hogy dolgozóink ezen a helyen hazánk új élete kezdetének kézzelfogható bizonyítékát kapják és erőt meríthessenek belőle korunk örömteli építő munkájához (...) Egyik pályázó sem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a Szlavínon lévő emlékművet a szemlélő számára a város jellegzetes sziluettjével összekapcsolja. A főfeljárat a pályázók szerint a déli oldalra van tervezve, míg a főmotívum ezzel szemben, a feljárat meghosszabbított tengelyének végére. Ennek a megoldásnak a következtében az érkező háttal áll a városnak és az emlékmű számára a hátteret az északon vízszintesen elhúzódó hegylánc alkotja. Ez a kép túl általános ahhoz, hogy valaha is bratislavai jellegzetességé válhasson. Az emlékmű jelentősége azonban megkívánja azt, hogy a szemlélő képzeletében formája összeolvadjon Bratislava jellegzetes képéül
