L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
1999. jún - június 3 [Párkány és Vidéke •Štúrovo a ököllel 1919. május 30 Nyolcvan éve ezen a napon döntő csata kezdődött városunknál. Egy új államért síkra szállók és a hazájukért küzdők ütköztek meg itt. Az ádáz viadalban az államot nyerők lettek a győzök s a hazát vésztők a legyőzőnek. A szembenálló fciek fiatal katonái meggyőződésük által vezérelve, a kapott parancsot teljesítve harcoltak és sokan közülük - esküjükhöz híven - életüket áldozták, hogy majdan örök békében nyugodjanak egymás mellen. Hősök és egyben áldozatok ők. Rájuk emlékeztünk 1999 május 28-án a párkányi régi temető felújított katonai sírhelyeinél. A kegyeleti ünnepség mintegy kétszázötven ember (meghívottak, helyi lakosok és diákok) részvételével 10 órakor kezdődött. A nagytapolcsányi katonazenekar eljátszotta a cseh, a magyar és a szlovák himnuszt, utána rövid beszédet mondtak Jozef Slabák mérnök és Dr. Csicsay Alajos, a Szlovák-Magyar Baráti Társaság társelnökei. A vendégek közül Rudolf Slánský, a Cseh Köztársaság szlovákiai nagykövete, Boros Miklós, a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete, Gašpar Hozmon tábornok, a Szlovák Hadsereg vezérkari főnökének helyettese és Erdäs László, a Magyar Hadsereg képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket és méltatta a megemlékezés jelentőségét. A megemlékezés további becses vendégei voltak: Imrich Modrooký ezredes, a Szlovák Köztársaság Hadserege vezérkari főnöke, František Adamec, a Cseh Köztársaság katonai attaséja, Lakner Ede ezredes, a Magyar Köztársaság katonai attaséja, Stanislav Fronti, a Cseh Köztársaság Védelmi Minisztériumának részlegigazgatója, Gustáv Svoboda tábornok, a Légionáriusok Egyesületének elnöke, Tikos László ezredes, a Magyar Köztársaság Védelmi Minisztériumának részlcgigazgatója, Petr Hofman, a Cseh Köztársaság Hadserege Történelmi Intézetének képviselője, Nagyfalusi Tibor, Esztergom Barátainak Egyesülete képviseletében, Vidonyi János, a Szlovák Magyar Baráti Társaság tiszteletbeli tagja Münchenből, František Broček elnök és Irena Broikovà, a Szlovákiai Helsinki Polgárt Társulás képviseletében, Oró'Ervin, a Szlovák Magyar Baráti Társaság elnöke Losoncról, Jozef Moravanský, a M. R. Štefánik tábornok nevét viselo Kiszolgált Katonák Szövetségének elnöke, Tibor Čilmár ezredes, a párkányi helyőrség parancsnoka, Oliver Éder alezredes, ezredparancsnok-helyettes, Peter Panllk őrnagy, zászlóaljparancsnok, Mgr, Ján Oravec, Párkány város polgármestere, Peter Kolrus személyzeti igazgató ,az AssiDomän képviseletében, és sokan mások. A megemlékezés értelmét JozefSlabák gondolatai fejezték ki: “Azon a reggelen, 1919. május 30-án az esztergomi parton a Magyar Tanácsköztársaság vöröskatonái, a párkányi parton pedig az alakulóban lévő Csehszlovák Hadsereg katonái álltak egymással szemben. A városunkért zajló harcok három napig tartottak és mindkét oldalon jelentős veszteséget követeltek. A városban és a környéken összesen 86 katona esett el (ebből 31 csehszlovák és 55 magyar), ezek közül tizennyolcat hántolták el c helyen örök megbékélésben. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a kis sírkertet a párkányi helyőrség M. R. Štefánik tábornok nevét viselő 12. gyalogos ezredének katonái gondozták. A totalitárius rendszer ideológiája által éltetett nemtörődömség és gyűlölet, valamint az idő foga azt eredményezték, hogy a sírok tönkrementek, s helysükön csak temetői hulladékot tároltak. A sírhelyek felújításával a következő célt szeretnénk elérni: •biztosítani az elesettek földi maradványainak kegyeletét, az akkori állami vagy nemzetiségi hovatartozásukra való tekintet nélkül, •hozzájárulni ahhoz, hogy a közép-kelet európai térségben a valós élet történelmének nemrég mégelhallgatott időszakai világossá váljanak, •leginkább azonban azt a különösen időszerű célt követtük, hogy ezeket a 80 év előtti áldozatokat nem szabad elfelejteni, mert ők a leleplezett emléktábla tanúsága szerint a szlovákokat, cseheket és magyarokat arra kötelezik, hogy közösen igyekezzenek az Egyesült Európába •Az itt leleplezett táblák emlékeztessenek arra, hogy az eszmék harcában mindig csak az emberek, nem pedig az "izmusok“ hullanak el. Azok ugyanis ismételten felélednek, mégha más formában is. Ezen kegyeleti megemlékezéssel azon eszme szószólóinak nyilvánítjuk magunkat, amely az eljövendő 21. század civilizált Egyesült Európájában a demokrácia, a szabadság és az általános humanitás alapelveit biztosítja. Az államok, a régiók, a városok és községek, a szuverén polgárok Európájának eszméjéről van szó, amelyben a nemzeti, etnikai, nyelvi, szociális, kulturális és vallási sokféleséget mint a földrész szellemi gazdagságát értelmezzük. Egy éve megfogalmazott elhatározásunkat sikerült megvalósítanunk. Ez azoknak az érdeme, akik szervezésileg, munkával, anyaggal és pénzzel segítettek. Hálásak vagyunk mindannyiuknak, de a külön köszönet és a hála szavaival emlitem: •a Szlovák Hadsereg, a párkányi helyőrségének katonáit, •a Cseh Köztársaság Védelmi Minisztériumát és Nagy követségét •a Magyar Köztársaság Védelmi Minisztériumát és Nagykövetségét •városi önkormányzatunkat és a műszaki szolgáltató vál lalatot, •Vidonyi Jánost, önzetlen támogatónkat Végezetül Ígérem, hogy ezt a helyet gondozni fogjuk, mert az életüket feláldozó és itt elhantolt katonák ezt a tiszteletet valóban megérdemlik. Reményeink teljesülését látjuk majd abban, ha ennél az emlékműnél időnként megáll valaki és elolvasván a táblák szövegét, vagy kimondja: SOHA TÖBBE. Akkor az itt nyugvó katonák áldozata nem volt hiábavaló. Tisztelet az elesett és itt elhantolt katonák emlékének!“ Dr. Csicsay Alajos többek között az alábbi gondolatokkal folytatta: "Meggyőződésem, hogy Szlovákiában még nem lepleztek le hasonló emléktáblát, mini amilyennek az avatására ma idejöttünk Vannak az országban első és második világháborús emlémüvek, régebbi szabadságharcok kegyelettel őrzött emlékhelyei, ám 1919-ről eddig mélyen hallgattunk Talán mert dicsőséget sem a magyar, sem a szlovák nemzet számára nem hozott. Hogy a térségben, amely ma két nemzet fiainak a hazája, mi történt 1919 májusában, a történelemből megtudható Igaz, a tragikus esemény értelmezése eltérő módon jelenik meg a magyar és szlovák illetve a cseh történetírásban de ezzel mi vitába szállni nem szándékozunk A mi célunk ma, kerek nyolcvan esztendő múltán nem egyéb, mint a tiszteletteljes kegyeleti megemlékezés. Az itt elhelyezett táblát és a hozzá tartozó névsort mementónak szánjuk Figyelmeztetésül a fiatal nemzedék és az utánunk következő generációk számára, hogy a fegyveres harcokban elesett emberek halála értelmetlen volt, ma is az és a jövőben is az lesz, bárhol fordítsák egymással szembe őket a világon A föld mindannyiunké, s a tény, hogy más-más nyelvet beszélünk netán eltérő felfogásunk alakult ki a természet és a társadalom rendjéről, valamint az anyagi javak birtoklásánakjogáról, nem lehet ok még kevésbé jog arra, hogy örült indulattól vezérelve elpusztítsuk egymást. Ma is vannak és a jövőben is lesznek aljas gazemberek, akik az alantas ösztönök felébresztésével, veszedelmes indulatok szításával és émelyítően hamis jövőkép felmázolásával akarják megépíteni saját jólétük, mi több, dicsőségűk talapzatát. Mondjuk ki határozottan, bátran: elég volt! Mi olyan jelent és jövőt akarunk amely a megélhetést, a biztonságot, az emberi méltóság tiszteletben tartását szavatolja, feltétel nélkül. Olyan emberekre emlékezünk ma, akikről azt sem tudjuk biztosan, kik voltak Nyilván fiatalok akik a háború poklából megmenekülve jobb jövőt reméltek, s végül a hősi halálban a puszta fold lett a jutalmuk A régen elporladt testi maradványaik fölé helyezett emléktáblák előtt akár fohászként is elmondhatjuk soha többé senki ne avathasson fel hasonlót. Legyen békesség közöttünk és utódaink közöli a beláthatatlan idő végezetéig! “• Az emléktáblák szövege szlovák és magyar nyelven figyelmezteti az ide látogatót: “Ezek az áldozatok köteleznek bennünket: SZLOVÁKOKAT, CSEHEKET, MAGYAROKAT arra, hogy közösen igyekezzünk az Egyesült Európába, amelyben a területek hódítása értelmét veszíti, és a Duna mindkét partján élőket tartós békében összeköti.“ Bartusz Gyula 66
