L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
det a katona páter tartotta. Németül egy főhadnagy szólt, magyarul pedig Pavlik tart. Hadnagy. Délután a szokásos katonai sportünnepséget ez éven nem tartották meg. Hétfőn este a turócszentmártoni deklaráció emlékére ugyancsak lampionos felvonulás volt az iskolák részvételével. Erre az alkalomra az őrtornyot színes égőkkel kivilágították, majd örömkürt zengett onnan s ugyanakkor a Kálvária tetején tüzet gyújtottak. A katonai zenekar játszott ott s a gymn. énekkar szlovák darabokat adott elő. Valami ismeretlen szónok beszédet mondott a Búzatéren, ahol sértőleg nyilatkozott a magyarokról. (Sajó-Viclék 1928. november 1., 2) Kegyeletes Mindenszentek napja Régen volt oly szép és megkapó Mindenszentek napja, mint ez évben. Ragyogóan sütött a nap, tömegek zarándokoltak a temetőbe, hogy elhunyt kedvesük lelki üdvéért elmondják imájukat. A sírkert legnagyobb része élővirággal volt díszítve. Délután a katona síroknál a katonai zenekar játszott, míg Suman katonai páter imádkozott az elhunytak lelki üdvéért. Ezért a szép cselekedetéért minden elismerést megérdemel Suman lelkész. - Este 7 órakor a hősök emléktáblájánál dalosaink hangja csendült fel. Harangzúgás után adták meg a tiszteletet azoknak, akik egy szebb jövő reményében hagyták a harctéren ifjú életüket. Hatalmas közönség gyűlt ott össze. Két dalt énekeltek el szívbemarkolóan. S a hozzátartozók szeméből hullt a könnyek árja, emlékeztek... {Sajó-Vidék 1928. november 8., 2) Mindenszentek napja Megilletődéssel fogom kezembe a tollat, hogy fájdalmas sebeink újrafelújulásának e nagy napján beszámoljak arról az eseményről, mely ezen a napon zajlott. Az istentiszteleteken kívül a különböző testületek vonultak ki a sírokhoz, a katonaság is zenekarával kereste fel a katona sírokat. - este pedig harangzúgás után Dalárdánk énekelt a hősök emléktáblája előtt szebbnél szebb, de annál fájóbb énekeket. Ahogy a nóta hangján sírt az ő hangjuk, úgy hulltak a könnyek az özvegyek, anyák, árvák és hozzátartozók szeméből. Ügyesen adták elő a visszhangot, mely úgy tűnt fel a Heinczék erkélyéről, mintha a messzi idegenben hősi halált halt kedveseink válaszoltak volna nekünk, az élőknek, hogy ne feledkezzünk meg róluk! Nem, a közönségünk nem is feledkezett meg a drágán kihullajtott vérről, mert a kivilágított és felvirágozott emléktábla előtt oly tömeg vett részt, amilyen főterünkön csak nagy ritkán látható. (Sajó-Vidék 1929. november 7., 2) Nem múló fájdalmak Az őszi esőtől ázó, színehagyott levelű fákról egyre hullnak a cseppek valahol Galícia mezőjén egy jeltelen, elhagyott sírra. Ki tudja, ki is fekszik ott, kinek rendelte Isten végállomásul ezt a helyet?... Háború volt, jaj, rossz rá emlékezni is! Galícia apáink és testvéreink szomorú temetője lett... Az elcsendesült harcterek békés lakói lettek a legendás hírű magyar katonák. A kegyeletes szeretet itthon a Rákóczy őrtorony déli oldalában táblát helyezett el a hősök emlékére. Ott vannak neveik, ott vannak a tábla alatt a koszorúk, odajár hullatni megmaradt könnyeit az özvegy, a fiú, az édesanya és a megtört édesapa. Tudom, hogy sok felsóhajt közülük: miért is? Miért is?... Egy szomorú asszonyka keresett fel a napokban. Az ő férje neve is ott van feltüntetve aranyos betűkkel a fekete márványlapon. Koszorút vitt alá, egy véres verejtéke árán szerzett egyszerű kis koszorúcskát, hogy adózzon férje megdicsőiilt emlékének, s hogy ott sírja el nyomorúságát, örök bánatát, magárahagyatottságát... Valaki megállította az úton, s megtudva hová viszi a koszorút, azt mondotta neki, hogy az a név, mely a márványban arany betűkkel ékeskedik, nem az ő férje neve, hanem egy másik özvegy férjéé. Két egyforma nevű katona ment el ugyanis Rozsnyóról a háborúba, meghalt mindkettő, de csak egy név került az emléktáblára... Szívettépő sírásba csuklóit a hangja. Soha nem felejthetem el, Alig tudtam megvigasztalni. Elküldtem őt az emléktáblát emelő bizottság tagjaihoz, akik aztán megnyugtatták, hogy az ő férjének a neve a táblára írt aranybetűs név, mert a másik hasonló nevű itt nyugszik kint a rozsnyói temetőben. 369
