L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
nyék közt haltak-e el, hogy nevük méltán kerülhet a táblára?, Az elnökség arra kér mindenkit, hogy az alább felsoroltak hátramaradottjait utasítsák a pontos adatok bejelentésére, mert ezek nélkül kénytelen lenne e neveket kihagyni (...). A bejelentések Dr. Pósch József elnöknél eszközlendők a városházán. (,Sajó-Vidék 1927. március 17., 4) Szerkesztői üzenetek L. B. Hugyag. Tisztelettel értesítjük, hogy kedves öccsének neve a hősök emléktáblájára a bizottság által közölt hivatalos névsor szerint föltétlenül felkerül. Kellemes ünnepeket! (,Sajó-Vidék 1927. április 14., 5) Hőseink „...A világégés szomorú emlékeit juttatja eszünkbe hősi halottaink emléktáblájának vasárnapi kegyeletteljes leleplezése...” . ... Pontos statisztika feljegyezte, hogy a monarchia 8.321 850 főnyi hadsereget mozgósított, annyit, mint ma Magyarország egész lakossága. Magyarország 3.614 179 katonát adott a hazának. 200 000-rel többet adott, mint amennyit a lakosság számaránya szerint kellett kiállítani, s igy minden 100 lakos közül bevonult 17, egy emberrel több, mint amennyinek kellett volna. Ennyien mentek el, de hányán voltak, akik nem jöttek vissza. A volt monarchia hadseregének vesztesége halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban összesen 5.060521 ember volt, vagyis az ötvenmilliónyi lakosság közül minden tizediket utolérte Mors imperátor kezének érintése. E számból Magyarország vesztesége 2.137 496 főt tett ki, ami azt jelentette, hogy a Monarchia átlagos veszteségén felül minden ezer ember után hárommal többet vesztettünk el, mint Ausztria. Meghalni is szépen tudnak. A monarchia másfél milliónyi halottja közül 660 827 esett Magyarországra. Ez a szép szám azt jelenti, hogy minden 1000 magyar lakos közül 32 pusztult el a háború fergetegében, bevonult magyar katonáink közül minden hatodik ember hősi halált halt. .. (...) Fájó kegyelettel emlékezünk meg mi is a hősi halottainkról, veszteségeinkről, melyből kicsiny városunk is kivette a maga részét. „Legyen áldott mindnyájok örök emlékezete és kihullott vérükből viruljon ki a magyarság világraszóló dicsősége.” (Sajó-Vidék 1927. szeptember 8., 1) Emlékezzünk hőseinkre! Ünnep lesz vasárnap: a gyásznak lélekemelő ünnepe. A rozsnyói hősök emléktáblájáról lehull a lepel s hirdetni fogja évszázadoknak azok nevét, akik városunkból a hazaszeretet és kötelességteljesítés áldozataivá lettek. Csupa remény teljes élet neve ragyog a márvány táblán. Reménységek, amelyeket porrá tört a vérzivatar... Méla borongással száll ma lelkünk messze a Lengyel síkra, Kárpátok ormára, Erdély havasaira, s az Alpok ködbe vesző tájaira. Ott pihennek ők, behorpadt hantok alatt... Jeltelen sírjukat nem gondozza senki s idegen föld idegen virága fakad poraikból... Emlékük csak az itt hagyott összetört szívekben él még... A kegyelet végvári ünnepét éljük meg most. Emlékezzünk. A város gyászolja legjobbjait, s tisztelettel hajol meg hősei emléke előtt. Amit ők adtak, az a legnagyobb áldozat: az élet áldozata volt. Feláldozták életüket a haza oltárán, nemzetük szebb jövőjéért. Hőseink! A ti emléketek számunkra örök emlékeztető lesz. Ti halálig szerettétek nemzeteteket, ti életetek árán is teljesítettétek kötelességeteket. - Nékünk is nyomdokaitokon kell járnunk és szeretnünk kell nemzetünket s dolgozni annak felvirágoztatásán. Dicső példátok erre tanít minket s márványba vésett emléketek előtt ezt ígérjük nektek. Mi élők nem leszünk méltatlanok a holtakhoz! (Sajó-Vidék 1927. szeptember 8., 2) A hősök emléktáblájának leleplezési ünnepélye 11-én, kedvezőtlen időjárás esetén 18-án délelőtt 11 órakor tartatik meg. A városi dalárda nyitánya után egy lányka szaval, majd Szkalos Emil a 367
