L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)

Melléklet

Sorstalanság

Cserepes Béla (Bűcs) írása

Kabátjukon sárga rózsa, csillagról van kopírozva.

Láttam őket ötös sorban, sokan voltak s szomorkodtak.

Nem értettem, gyerek voltam, de megtudtam már azóta, bűnük volt, hogy zsidók voltak és éhen szomjan bandukolhattak.

Mentek ők a nagy semmibe, vagy talán a végtelenbe?

Tudták ők azt, hogy csak mennek, de semmiképp a kegyelembe.

A borzalmak éjszakája, ami őket oda várj a.

Törött lábú madár módra, együtt mentek a pokolba.

Tudták azt, hogy nem nyílik már számukra többé virág, mert nekik már csak ez a Világ, Édenkertből egy szuhos faág.

Nem volt aki megállítsa, a piszkos kezeket ki lefogja. Szomorú sors, nincs emberség, de annál inkább kegyetlenség.

Hiába a hit keresztje, senki sincs, ki őket mentse, mentek ők a vesztőhelyre, vitték Őket gonosz lelkek.

Valóság ez, nemcsak álom, egy igazi fogolytábor, hazatérni nincsen esély, homály fedi ezt a reményt.

Hosszú kések éjszakája, mi rávirradt a zsidóságra, Auschwitz a haláltábor, Mauthausen a másik tábor, üzeni a történelem, hogy hóhéroknak nincs kegyelem, mert a történelem sárgult lapja, az is őket siratgatja.

Nem volt ez a régi korban, most történt a mi korunkban, azért, hogy ők zsidók voltak, nyugszanak az örök korban.

356