L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
s aki a fájdalomtól szinte összeroskadó testtel emeli koszorúját elesett kedves bajtársa sírja fölé. Fölötte magas domborműben a Kálvária egyik legszebb jelenetét örökíti meg a művész, az örök tragédiát: Krisztus levételét a keresztről. A térbenálló figura és a dombormű vonalvezetése zárt, fegyelmezett, kifejező gondolatot hangsúlyozva harmonikusan olvad az építészeti testek körvonalaihoz. Az egész mű poétikus elgondolású, szimbolikus értelmű: Értelme az örök Mementó: kőbevésett költészet. A mű 8 hónap alatt készült el Udvardon, ahol a művész vezetésével állandóan öt munkás dolgozott elkészítésén. 100 métermázsa hubinai dolomit-dara keveréket használtak fel megalkotásához. Az udvardiak méltán lehetnek büszkék ezen emlékműre, amely köré a közeljövőben parkot fognak létesíteni. A nagyszabású ünnepségek zavartalan megrendezése Siposs Antal, Dinnyés Károly és Szecsányi Géza érdeme. Nagyfalussy István (Érsekújvár és Vidéke 1937. május 23., 3) Az udvardi hadiemlék leleplezése írta: Dr. Borka Géza Udvard hős fiai, titeket ünnepiünk Szent emléketektől büszke most a lelkünk. Boldog büszkeséggel emlékezünk rátok, Szívünkben lassankint eszményképpé váltok. Eszménnyé tisztulva ragyogtok előttünk, Udvard hős fiai, könnyt már nem ejtünk, De azért titeket el sosem felejtünk... Mikor a világra rászakadt az átok, Mikor a hazának szüksége volt rátok, Közös szent anyánknak első hívására Itt hagytattok mindent, mi a szívnek drága, Apát, anyát testvért, zokogó családot, Reményt, örömeket, békés boldogságot. Elmentetek messze, ajkatokon dallal, Hogy majd visszatértek fényes diadallal... Harcoltatok büszkén ezer veszély között, Véretek, könnyetek más földet öntözött. Mostoha ég borult az idegen földre, Ti rágondoltatok az itthoni rögre... Ezerféle halálleselkedett rátok: Ti ezer halál közt az otthont óvtátok... És nem hátráltatok ezer halál előtt, Az otthont védtétek: ez kölcsönzött erőt... Szörnyű szenvedések rettenetes karma Iszonyatos kínnal lelketeket marta, Rátok zuhogott a pokol minden átka, A megvadult végzet szíveteket vágta, De ti ott álltatok, mint tölgy a viharban, Mint szikla az árban, vad vérzivatarban, Kitartón, hős szívvel, félést nem ismerve, Hittel gondoltatok otthonra, Istenre... Aztán... egyszer... mégis meg kellett halnotok... Ki tudja, hol porlad megszentelt hamvatok?... Minden világtájra jutott belőletek, 304
