L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
jelent főtiszt. Nagy Péter tanfelügy. esperes Kurtakesziről, főt. Hamvas István ifj. moderátor Szentpéterről, Varga József ímelyi és Neuber Ferenc bajcsi plébánosok. A komáromi egyházközséget dr. Kállay Endre, az ógyallait Feszty István vezetésével küldöttség képviselte. Ugyancsak ott olt Keszegfalváról is egy küldöttség, ahol a hősök emlékét szintén Berecz szobrászművész készítette. A szentmise után a papság az emlékmű elé vonult és megszentelték azt. Utána főt. Siposs lépett az emelvényre és elmondotta rendkívüli nagyhatású beszédét, melynek hatása alatt nemcsak a hadiözvegyek és hadiárvák zokogtak hangosan, hanem meglett férfiaknak, edzett frontharcosoknak is könnyek tolultak a szemébe. A rendkívül szépen és értékesen felépített beszédet az alábbiakban közöljük... {Érsek-Újvár Magyar Vidék 1937. május 23., 4) A hősök emlékszobrának leleplezése Udvardon Mélyen tisztelt ünneplő közönség, kedves vendégeink! Mi udvardiak örülünk nagyon, s áldjuk a jóságos Mindenhatót, hogy a mai napra virradhattunk, valóra válik, amit már régen tervezgettünk, leróhatjuk becsületbeli tartozásunkat azon vitéz, hős bajnokaink iránt, akiket tőlünk a világháború vérzivatara elsodort. - Pironkodva vallom meg, azt mi már régen akartuk, a mozgalom, a gyűjtés megindult mindjárt a világháború befejezése után, a kivitel mégis egész eddig elhúzódott, mert mi nagyon szépet, hős fiainkhoz méltó emléket akartunk létesíteni. Hála Istennek! Ihletet művészünk odaadó, lelkes munkája folytán már itt áll a fómmon a szobor, dísze, büszkesége lesz a községünknek, s itt a forgalmas főút mentén figyelmeztetni fogja ez hős fiainknak vitézségére a általmenőket is. Szentegyházunk tanítja, mi hisszük a lélek halhatatlanságát, tudjuk, bárhol porlad is testük, azért lényegileg nem semmisültek meg, egyéniségük, személyeik szerint léteznek, vannak, megigézem hát őket.- Megdicsőült hőseink! Ez a nap, ez az ünnepség egészen a tietek, s szeretnénk, akarjuk, hogy ennek ti is tanúi, részesei legyetek, azért „behívót” kaptok, hát siessetek, galambszárnyon röpüljetek, itt, ebben az órában legalább lélekben jelenjetek meg. Jöjjetek, lépjetek ki jeltelen tömegsírjaitokból, mert látni, megismerni, ölelni akarnak azok a már családapákká lett gyermekeitek, akiket bölcsőikben mint csecsemőket csókolgattatok. - Jöjjetek, jelenjetek meg, legalább csak egy forró csókra, hitvesi, apai, anyai, gyermeki, testvéri ölelésre, egy baráti kézszorításra. Jöjjetek, jelenjetek meg a szigorú katonai parancs értelmében, mert most díszszemlét tartunk, számonveszünk benneteket. Neveiteket a márványlapról olvasom. Főhadnagy Sólyom János mindnyájan „hier”, mind a 132-en itt vagytok?! Úgy látom, igen! Sokan vagytok, háborús létszámú díszszázadot alkottok. Meghajtjuk előttetek elismerésünk zászlaját s kijelentem: mindnyájan hősök, mindnyájan dicsők vagytok. Örüljetek a viszontlátásnak, ugye, látjátok, nem vagytok elfeledve, tisztelünk, szeretünk, becsülünk benneteket. - Higyjétek el nekünk, rátok gondolva most vérzik, sajog a szívünk, a fájdalom tűzcseppjei égetik lelkünket, de megnyugszunk a Mindenható akaratán, mert az Ő tervei, határozatait nincs módunkban fölülbírálni, s Vele nem szállhatunk perbe. Tudjuk, érdekel benneteket, kertek hát, járjuk körül községünket, s lássátok, milyen sok változás történt azóta, hogy ti bevonultatok. Ugye örültök neki, még áll az ősi családi ház, megvan még az öreg vén eperfa, már gyümölcsöt terem az általatok ültetett fa, már szüretelhetünk, bort szűrünk azon szőlővesszőkről, melyeknek gödreit még ti ástátok. Ugye, sok az új ház, megnagyobbodott községünk. Meglep, úgy látom itthagyott gyennekeiteket ti sem ismeritek meg, mert bizony azok már nagyokká, felnőttekké lettek. Örüljetek neki, hogy azok távollétetekben, apa nélkül is szépen fölnevelkedtek. Bizony igen! Már övék az élet, ők a rétek, a mezők, szántóföldek dologvető munkásai. Hitveseitek közül többen még most is özvegyi fátyolt viselnek, kedves apáitok, anyáitok pedig egészen megöregedtek, többen közülük már koporsóba is hajtották fejeiket, sírba kerültek, de hisz lelkeikkel a boldog örökkévalóságban, bizonyára már találkoztatok, beszéltetek. Magyar katonák! Ti, a világháború legendás hősei, nagy küzdelmek, előrenyomuló dicsőséges csaták mártírjai, nem vagytok, nem lesztek, nem lehettek soha elfeledve általunk. - Ez a márvány kolosszus hirdetni fogja emléketeket s tiszteletre méltóvá teszi neveiteket a késő utódok előtt is! Valójában a ti örömetek a legnagyobb, apátián hadiárvák, s támasz nélkül maradt özvegyek. Örültök, hogy végre-valahára megvalósulva látjátok ezt az emlékművet, ami után olyan régen, olyan nagyon vágyakoztatok. Más népek hazájában, messze idegenben ölelte keblére szeretteiteket 301
