L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
váltsa valóm, csinálja mega várszikla falába vésendő emlékdombormű tervét. A vázlatot, mely a nemzet hőseinek cserfalevelekből font koszorút hozó Hungáriát ábrázolja, az emlékműbizottság elfogadván annak kiviteléhez 1915 évi április hó elején az ezredben szolgálatot tevő polgári foglalkozásukban kőfaragó honvédek hozzáfogtak és azt ugyanazon év augusztusának 15-én befejezték. - Ez idő óta várta az emlékmű ünnepélyes leleplezését, mely a fentírt napon Trencsén város és legtávolabbi vidéke közönségének izzó és oszthatatlan lelkesedésével, az odacsatolt ünnepi sorrend szerint meg is történt. Az emlékműre, a leleplezésre vonatkozó egykorú nyomtatványok, hírlapi cikkek, újságközlemények az emlék megalkotásának történetét tárják fel. Ezeket összegyűjtötte és a fenti emlékirat szövegét írta a 15-ös honvédek akkori íródeákja: nemeskúti REXA REZSŐ önkéntes szakaszvezető. (Vágvölgyi Lap 1916. október 8., 1—2) * * * Emlékbeszéd A losonci rabbiság kebeléből hősi halált halt katonák fölött. (A szentegylet 1916. március 2-án tartott emlékünnepén.) „Ha megszámlálod Izrael fiainak fejeit, úgy adjon mindenki váltságul egy félsékelt az Örökkévalónak” (Mózes II. k. 21. f.). Az így egybegyűlt sékelek száma mutatta meg, hányán vannak, kikre számíthat Izrael gyülekezete, hányán érzik át a népnek Istentől nyert hivatását és készen állanak kivenni részüket népünk küzdelméből. Azt parancsolja a szentírás e hetiszakaszunkban foglalt félsékel törvényben: „a szegény adjon kevesebbet, a gazdag ne adjon többet e félsékelnél”, mert igaz, erőnk, tehetségünk, áldozatképességünk nem egyenlő és így hitünknek és nemzetünknek, vallásfelekezetünknek és hazánknak egyenlő szolgálatot nem hozhatunk, de egyenlőnek kell lenni áldozatkészségünknek, szeretetünknek és együttérzésünknek. Miként itt a szentírás parancsa úgy hazánk is odaadásunknak, önfeláldozásunknak ezen félsékelét követeli minden egyestől közülünk állandóan, de főleg most e nehéz napokban. Egyenlő azonban csak szeretetünk és lelkesedésünk lehet, de nem egyenlő a munka, a szolgálat, az áldozat, melyet a hazának hozunk. Reánk, kik még itthon vagyunk, csak kétszeres anyagi terhet helyez most a haza és követeli, hogy polgári munkánkat kétszeres szorgalommal és kétszeres igazságossággal végezzük, de fiainkat a borzalmak színhelyére, az iszonytokkal teli harctérre szólítja, hogy ott vérben, fagyban, életük kockáztatásával mentsék meg a veszélyben forgó országot. És ha van valaki, kitől még ennél is többet követel most a haza, úgy azok bizonyára a szülők, az apák, anyák, a feleségek, kiktől midőn a haza elszólítja azt, ki nekik a legdrágább, midőn áldozatul kérik tőlük azt, ki nekik pótolhatatlan, azt kívánja, hogy e szörnyű megpróbáltatást erős szívvel, rendületlen lélekkel, hősi megnyugvással viseljék el, mint olyan áldozatot, melyet a hazának hoznak. Ők, a szülők és feleségek, ők, a háború legnagyobb vértanúi, kiktől az ország a legtöbbet kíván, de bizonyára mindnyájunktól sokat. Csaknem kimerülve, ezer sebtől hasogatva, vérükben feküsznek Európa népei az immár húsz hónapos háború borzalmai után, valóban „beteg már minden érző szív és szenved minden gondolkodó agy” (Ezaias 1. f.2.v.). De országunk ellenségeinek ez még mind nem elég. Azt hirdetik államférfiaik még mindig, hogy a háború nagyobb része ezután következik és nem lesz addig vége, míg minket egészen össze nem törnek, el nem pusztítanak, míg egészen ki nem forgatják alapjaiból ezt az Isten által megteremtett világot. A teremtő erő tíz egymásutáni megnyilvánulásával teremté Isten a világot. így tanítja a talmud (Aboth 5.f. 1.). Bizonyára nem azért, mintha az isteni erő egyszerre nem lett volna képes azt megalkotni, hanem azért, hogy mi megtanuljuk annál inkább becsülni a világot, melyet Isten annyi atyai gonddal, annyi végtelen bölcsességgel és szeretettel alkotott. „Oh mily nagy lehet hát azok bűne, mily szörnyű büntetése, kik a világot és annak rendjét kiforgatják azon alapokról, melyre az Isten helyezte”. (Aboth u.o.) Három alapkőre helyezte Isten a világ rendjét - így tanítja a bölcs rabbi Simon -, a jogra, az igazságra és a békére: A jogra először, a nemzetek és egyéneknek a szabadsághoz való jogára, aztán az igazságra, mely nem tűr semmi erőszakot és zsarnokságot és végre a békére, az emberiség harmonikus együttérzésére, az emberszeretetre. 269
