L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
5. Szakrális kisemlékek mint a háborúk jelei
■ ■■Egy másik azt kérdezi, nem lehetne-e a fenyvesben ki, Mária-kápolnát építeni annak emlékére, hogy addig jutottak el az oroszok 1914. december 8-án. Íme, egy ..útszéli hangulatos kápolnácskának” terve...477 478 Egy másik katona öröklámpást szeretne lakóhelyén álló szoborra: ...Templomunk közelében öreg hársfák alatt Szent Antalnak egy régi, barok kőszobra áll. Egy katonánk azt írta, hogy „örök lámpát” szeretne venni a szoborra, amely minden első péntek estéjén égjen. „ Vörös legyen a lámpa üvegje”. Keservesen megszolgált lénungomból küldök erre a célra 40 koronát, de ha kell, többet is áldozok...TM A szentek szobrain elhelyezett lámpás terve már csak azért is figyelemre méltó, mivel az derül ki számunkra belőle, hogy a szobrokon található lámpák egy része akár háborús emlékjelként is értelmezhető. Mivel az említett lámpák eredete csak ritka esetben ismert, így ma már nehezen azonosítható, melyek kerültek utólagosan a szobrok talapzatára, konkrét, háborúhoz köthető céllal.479 Prónai Rezső a fentebb idézett, írásában saját ötleteit, javaslatait is megfogalmazza arra vonatkozóan, hogy ő maga milyen típusú háborús emlékjeleket képzelne el, illetve véleménye szerint milyen jellegű egyházi rendezvények keretében lehetne majd megemlékezni az elesettekről: ...De az emléktáblákon kívül (esetleg azokon felül) van a megoldásnak egyéb méltó s a nép lelkére tartósan ható módja is. így például: keresztút s annak az ájtatosságnak bevezetve, ahol eddig nem volt. Népmisszió tartása, amelynél a hősök emlékműve s misszió-kereszttel állana vonatkozásban. Alapítványi szentmise meghatározott emléknapokon...480 A neki írt levelek alapján azt a következtetést vonja le, miszerint mind a katonák, mind pedig a vallásos lakosság is szívesen fog adakozni a háborús emlékjelekre: ...Es ezekről a dolgokról a lövészárkokban álmodoznak, bizonyságul, hogy maga a hivő nép is gondol a tárgyalt kérdésre, s szívesen fog adakozni, hogy méltó müvet állíthassunk, bár egyszerű, szerény keretek között is, a hazáért, hősi halált halt híveink emlékére...481 A korabeli sajtóban számos, háborús emlékjelként funkcionáló szakrális kisemlék állításának tervével kapcsolatos konkrét, rövidebb-hosszabb írást találhatunk különböző településekről. Ezek segítségével egy aránylag átfogó képet rajzolhatunk meg a különféle elképzelésekről, a tervezett típusokról, állíttatókról, kivitelezőkről. Az újságcikkeknek köszönhetően kiderül számunkra, hogy a háborús emlékjelek között a szakrális kisemlékek kategóriájába tartozó objektumtípusok közül szinte valamennyi megtalálható. Több hírben már a felavatott objektumról tudósítanak, legtöbbször részletes beszámolót adva a felszentelési ünnepség programjáról, az ott résztvevő személyekről is. Egy Pöstyénben megjelenő lap is egy aránylag korai kezdeményezésről tudósít: itt a hívek a helyi plébános kezdeményezésére egy templomi szobor felállítását tervezték, s elkészítésével az abban az időben katonai szolgálatát töltő és Pöstyénben lábadozó Finta Sándor szobrászművészt tervezik megbízni.482 477 Hőseink emléke a falusi templomainkban. Felvidéki Újság, 1916. június 10., 6. p. 478 Hőseink emléke a falusi templomainkban. Felvidéki Újság, 1916. június 10., 6. p. 479 A szobrokon lévő mécsesek és lámpások a pénteki és a szombati kivilágításra szolgáltak, az általam kutatott területen elsősorban Mária és Nepomuki Szent János szobrainak talapzatán a leggyakoribbak, de más szobrok, illetve a keresztek esetében is előfordulnak. Az éberhardi Dicskó József a következő sorokat jegyezte fel 1937-ben a helyi krónika lapjain: „... a faluban lévő keresztnél és... a Szűz Mária szobornál mécses van a pénteki, illetve a szombati világításra” (Dicskó 1994, 40). 480 Hőseink emléke a falusi templomainkban. Felvidéki Újság, 1916. június 10., 6. p. 481 Hőseink emléke a falusi templomainkban. Felvidéki Újság, 1916. június 10., 6. p. 482 A pobedényi hősök emlékének. Pöstyéni Újság-Pöstyéner Zeitung, 1915. szeptember 27., 3. p. Ahírt az emlékművek alkotóit bemutató fejezetben teljes terjedelmében közlöm. 182