L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
4. Holokauszt
inak megörökítését, jó példa a prágai eset. A háború után a régi zsidó temető mellett álló Pinkas-zsinagóga belső falain örökítették meg a több mint 70 000 cseh- és morvaországi zsidó áldozat nevét.336 Az 1970-es években az akkori rezsim lemázoltatta a falakat, mert véleményük szerint semmi sem indokolta, hogy a fasizmus számtalan áldozatából néhánynak különleges emlékművet állítsanak. Csak a rendszerváltás után kerültek fel ismét a nevek, teljesen betöltve a padlótól a mennyezetig a berendezés nélküli zsinagóga fehérre meszelt falait. A rendszerváltás után a zsinagóga emeletén egy állandó kiállítást is berendeztek a koncentrációs táborokban készült gyermekrajzokból. A neves brit történész, Eric Hobsbawm is megemlitette életrajzában ezt az esetet, azonban a Pinkaszsinagóga helyett tévesen az Altneuschul zsinagógát említ prágai látogatása kapcsán: ...Nevüket megörökítették a zsidó népirtás szerintem egyetlen méltó emlékhelyén, az ősi prágai zsinagóga, az Altneuschul fehérre meszelt falain. Az üres teret körülölelő falakat a Hitler-érában elpusztított csehszlovák zsidók nevei töltötték be, apró betűkkel egymás mellé rótt nevek, számok, helyszínek sorakoztak ábécérendben a plafontól a padlóig. Semmi más, csak a végtelen sok elpusztított ember neve. Könnyeimen át olvastam Richard bácsi és Julie néni nevét nem sokkal az 1968-as prágai tavasz előtt. Valamikor a hetvenes években a cseh rezsim egy megdöbbentő határozatával megszentségtelenítette az emlékhelyet: lemázolták az összes feliratot. A hivatalos magyarázat szerint semmi sem indokolja, hogy a fasizmus számtalan áldozatából néhánynak különleges emlékművet állítsanak. A kommunizmus bukását követően némi késéssel ugyan, de visszaállították az eredeti állapotot. (Hobsbawm 2008, 203) Mielőtt rátérnék a kutatott terület holokauszt-emlékjeleinek részletes bemutatására, szólnom kell az 1941-ben, az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban történt mészárlásról, amelynek több ezer Magyarországról kitoloncolt zsidó esett áldozatul. Mivel mindmáig kevésbé ismert eseményről van szó, az alábbiakban röviden felvázolom a történéseket. Miután Németország megtámadta a Szovjetuniót és a magyar honvédséggel együtt 1941 nyarára jelentős területeket foglalt el Ukrajnában, a magyar hatóságok úgy határoztak, hogy az ország területére korábban beszivárgott és illegálisan letelepedett zsidókat visszatelepítik „felszabadított” származási helyükre, Galíciába és Ukrajnába.337 Aránylag rövid időn belül 18 000 ún. hontalan zsidó származású személyt telepítettek ki Magyarország területéről, azonban a kiutasított személyek között jelentős volt azok száma, akik már évtizedek vagy pedig generációk óta éltek az országban, illetve sokan voltak olyanok is, akik a németek és az oroszok között felosztott Lengyelországból menekültek el, s a magyar kormány nem sokkal azelőtt fogadta be őket humanitárius megfontolásból. A hontalannak nyilvánított zsidók közül több ezer rendelkezett állampolgársági igazolással, sokukat azért toloncolták ki, mert szálkák voltak a helyi hatóságok vagy hatalmasságok szemében.338 A kiutasítottakat marhavagonokba zsúfolva szállították a szovjet határon fekvő Kőrösmezőre, ahol átadták őket az SS-nek, pontosabban a zsidók gyilkolásával megbízott SS-Einsatzgruppénak. 1941. augusztus 10-ig körülbelül 14 000 zsidót gyalogmenetben Kamenyec-Podolszkijba hajtottak, s ott augusztus 27-28-án könyörtelenül legyilkolták őket.339 Majsai Tamás, a Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkészképző Karának dékánja sokat tett azért, hogy az előholokausztnak nevezett tragédia közismertté váljon, s magyar társadalom 336 Die aussäen unter Tränen mit Jubel werden sie ernten. Die jüdischen Gemeinden in der Tschechoslowakischen Republik nach dem zweiten Weltkrieg. Praha, 1959, 84-85, valamint 96. p. 337 Az ötlet Martinides Ödöntől, a KEOKH egyik főnyomozójától és dr. Kiss Árpás rendőrtanácsostól származott. Kozma Miklós belügyminiszter is támogatta az ötletet, tájékoztatta Bartha Károly honvédelmi minisztert és Werth Henrik vezérkari főnök, akiknél teljes egyetértésre talált. A Werth által előterjesztett tervvel Horthy Miklós kormányzó és Bárdossy is egyetértett (Randolph 1981, 169-174). A kőrösmezei gyilkossággal kapcsolatos dokumentumokat Szirtes Zoltán tette közzé az események 55. évfordulója alkalmából megjelent kötetében (Szirtes 1996). 338 Bizonyos helyi hatóságok, elsősorban azokban a megyékben, ahol nagyobb számú zsidóság élt, meg sem várták a központi utasításokat, önkényesen, maguk adtak ki rendelkezéseket (Szirtes 1996). 339 Akamenyec-podolszkiji vérengzést végrehajtó, a zsidók gyilkolására létrehozott SS Einsatzgruppék vezetője, Franz Jaeckeln tábornokjelentésében 1941. szeptember 11-én 23 000 ezerre tette a meggyilkoltak számát, ebből kb. 16-18 000 lehetett a Magyarországról ide szállított zsidó (Szirtes 1996). A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárának gyűjteményében (A/l/b- 2571/1941. sz. alatt) található egy 1941. augusztus 30-án keltezett levél, amelynek írója részletesen beszámolt az eseményekről. Közli Szirtes 1996, 17-18. p. 130
