L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
3.6.1. Folklorizmus kopjafák A háborús emlékjelek sorában 1989 után egy új emlékműtípus tűnt fel, mégpedig a folklorizmus kopjafák, a fából faragott emlékoszlopok típusa. Az egykori protestáns temetői sírjel a világ magyarsága számára napjainkra már nemzeti szimbólummá vált, s tudomásom szerint Afrikán kívül ma már minden lakott kontinensen található legalább néhány példánya. Egyrészt különféle események emlékjeleként funkcionál, de újabban sírjelekként is reneszánszát éli, s ami különösen figyelemre méltó, hogy nem csupán protestáns, hanem katolikus temetőkben, katolikus személyekhez kötődő emlékjelként is. Utóbbi esetben gyakran végződik keresztben, de ez a szimbólum az oszlop különböző részeire faragva is nagyon gyakori, s a kopjafára erősített fémből készült feszületekre is van példa. A szlovákiai magyarok első alkalommal 1977-ben állítottak kopjafát az őrsújfalui autós kempingben, a csehszlovákiai magyar értelmiségiek és egyetemisták által szervezett nyári művelődési tábor emlékjeleként. A kopjafaállítás azóta rohamosan - elsősorban az 1989-es rendszerváltás óta - terjedt Dél-Szlovákia magyarlakta tájain, napjainkban lényegében kijelölik, behálózzák a magyarok által lakott területet. Az állítás alkalmai különbözők, ha ezeket végigtekintjük, tulajdonképpen egy keresztmetszetet kaphatunk az itt élő magyarok politikai-társadalmi és kulturális életéről is (további részteleitek lásd: L. Juhász 2005). Az első és második világháború áldozatainak emlékére állított lcopjafák/emlékoszlopok az 1989-es rendszerváltást követő években jelentek meg tájainkon. A rendszerváltás óta divatba jött falunapokon sok helyen állítottak ilyet a település első írásos említésének kerek évfordulóján, de a millennium, a milecentenárium, illetve más események, rendezvények alkalmával is. Ezekre több helyen is felvésték a két világháborúra utaló feliratot vagy a két eseményre utaló évszámokat. Az ún. kopjafás emlékjelek két változatban terjedtek el: az egyik az, amikor az emlékoszlop maga az emlékmű, illetve a másik, amikor ezt egy vagy két emléktáblával kombinálják. Nagyobb mértékben az utóbbi típus terjedt el, mivel a háborús emlékjeleknél elsősorban az elesettek nevének megörökítésén van a hangsúly, s erre egy fából faragott emlékoszlop nem nagyon alkalmas, hiszen az időjárás viszontagságai következtében aránylag gyorsan romlik az állaga, s a repedések miatt a nevek rövid időn belül olvashatatlanná válnak. Ugyancsak problematikus hosszabb névsor felvésése a karcsú oszlopra, ez inkább csak kisebb települések esetében oldható meg. A Losonc melletti Bolykon például felvésték a névsort, a 11 áldozat neve mellé a születés és az elhalálozás évszáma is felkerült. A mátyusföldi Felsőszelin a temető ravatalozója mellett a rendszerváltás után felavatott kopjafa „a településről elszármazott, valamint az idegenben elhunyt személyek” emlékére készült, tehát világháborús emlékműként is funkcionál, ugyanis a községben nincs másik világháborús emlékmű (csupán a római katolikus vallású elesettek nevét örökítették meg a katolikus templomban). A röviddel a rendszerváltás után készült eredeti kopjafa időközben tönkrement, így azt 2001-ben egy újabbra cserélték. Azzal a céllal, hogy a háború emlékjelének szánt kopjafákon nevek hosszú ideig olvashatóak legyenek, időtálló anyagból készült táblára írták fel a neveket és a legfontosabb információkat, s ezt erősítették az oszlopra. A zömében római katolikus gömöri Hárskúton 2002-ben a templom mellett hatalmas, keresztben végződő oszlopot emeltek a második világháború áldozatainak. Az Ung vidéki Abarán ugyanezt a megoldást választották a millecentenárium alkalmából 1996- ban állított kopjafán. A gömöri Hubón 2002-ben állított kopjafán a „A testünk a Don-kanyarnál nyugszik,/ de lélekben örökké veletek vagyunk” felirat olvasható, ami alá az elesettek névsorát tartalmazó fémtábla került. Gyakran anyagi megfontolásból esik a választás erre az emlékjel-típusra, mivel kevésbé költséges megoldás, mint egy márványból vagy akár más anyagból készült objektum. Nagymegyeren is emiatt döntöttek emlékoszlop állítása mellett, amelyet Lipcsey György szobrászművész faragott. A kezdeményező a Csemadok helyi szervezete volt, s a felavatásakor abban bíztak, hogy egy-két éven belül elkészülhetnek majd a második világháború áldozatainak névsorát tartalmazó emléktáblák is. Erre mind a napig sem került sor. Az egyik kezdeményező helytörténeti munkájában is foglalkozik ezzel a tervvel, kiábrándultán ír az eredménytelenségről: 120
