Liszka József: Nyitra vidéki népballadák Arany A. László hagyatékából - Jelek a térben 2. (Somorja, 2009)

Liszka József: Egy elveszettnek hitt népköltészeti gyűjtemény elé - 1. A balladák földrajzi, néprajzi háttere

zoborvidéki magyar nyelvsziget a 20. század elején még „félszigetként” kapcsolódott a barsi ma­gyar tömbhöz, s ugyanakkor az is igaz, hogy például Vicsápapáti népe csak a 19. század végére magyarosodon el (Ujváry 1994, 45), hogy azután napjainkra fokozatosan „visszaszlovákosodjon”. Kodály Zoltán a 20. század első éveiben végzett néprajzi gyűjtéseket a Zobor-vidéken. A szentiváni tűzgyújtáshoz kapcsolódó éneknek magyar, szlovák és „vegyes” nyelvű változatait is sikerült rög­zítenie, többek között éppen Vicsápapátiban. Ezek a szövegek az átadás-átvétel, valamint a nyelv­váltás kérdéseihez egyaránt tanulságos adalékul szolgálnak: „A nyelvhatáron általános jelenség, hogy dalt akkor is átvesznek egymástól a szomszédos né­pek, mikor egymás nyelvét nem is beszélik. Az itt közölt tót szövegek közül csak a szalakusz­­it és pereszlényit jegyeztem le tótoktól, a többit magyar községekben, magyaroktól, a kik tótul csak tökéletlenül, vagy sehogyse tudnak. Innen van, hogy a tót szöveg néha romlott. Legna­gyobb a tót nyelvismeret Vicsápon (ma Vicsápapáti; 1226 magyar, 113 tót lakossal2 tót nevek régibb beolvadást is sejtetnek). Itt följegyeztem - magyaroktól - egy egész sor tót dalt, melyek a szomszédos tót községekben ismeretlenek, tehát messzebbről kerültek. Magyarázatul felhoz­ták, hogy régebben, mikor még sarlóval arattak, a legkisebb vicsápi gazdának is volt tót arató­ja, legalább egy. Azokról maradhatott egy részük, más részük talán a beolvadt tótsággal jött.” 2 Ezzel szemben az 1991-es népszámlálás során a településen 2159 lakos vallotta magát szlováknak és 171 magyar­nak, 2001-ben pedig ez az arány a következőképpen alakult: 1959 szlovák és 145 magyar. (Kodály 1913, 169-170) Azt sem szabad természetesen figyelmen kívül hagyni, hogy egy sor jelenségben eltérések is meg­figyelhetőek a zoborvidéki magyar és a környező szlovák népi kultúra között. A zoborvidéki ma­gyarok például a gabonát általában nyomtatták, s csak ritkábban csépelték, mint a tőlük akár dé­lebbre is élő szlovákok; lakóházaikat az előszeretettel fából építkező szlovákokkal szemben inkább sárból készítették, holott fa- vagy kőanyag a rendelkezésükre állott volna (vö Morvay 1980, 152). Ez utóbbi viszont egyértelműen a fejlődésbeli fáziseltolódásnak tudható be, hiszen a 19. század fo­lyamán még a terület (legalábbis annak északi részének) magyar lakossága alapvetően fából készí­tette lakóépületeit. Amellett, hogy a Zobor-vidék kulturálisan egy etnikumok feletti nagytáj szerves részeként (is) értelmezhető, belsőleg is tovább tagolható. Három, földrajzilag meghatározott egységre osztható to­vább a Zobor-vidéki magyar nyelvsziget: egyrészt a Zobor hegytől keletre elterülő falvakra (a szű­kén vett Zoboralja), másodrészt a hegy északi oldalán fekvő Bédre és Menyhére (hegymegiek), il­letve a Nyitra folyón túli két településre (Nyitraegerszeg, Vicsápapáti). Ez utóbbiakat vízmegiebiek nevezik. Bár területileg Barslédecet a Zobor-vidékhez szokás sorolni, viselete alapján azonban gyö­keresen különbözik a térség többi településétől. A tájegységtől délre elterülő falvak (pl. Nyitracse­­hi, Nagycétény) lakosai tudatilag is megkülönböztetik magukat a Zobor-vidékiektől, akiket ’bacsik’­­nak neveznek azon nyelvjárási sajátosságuk alapján, miszerint a bácsi-t röviden, ’bacsi’-nak ejtik. Ez a jó tucatnyi településből álló nyelvsziget (ahogy fentebb már említettem) még nem is olyan régen, a két világháború közötti időszakban félszigetként kapcsolódott a barsi magyarsághoz, s nyelvjárásilag ezáltal a „palóc” területekhez is kötődik. Több kutató (így Bakó Ferenc, Manga Já ­nos) „nyugati palóc” nyelvterület határvidékéhez tartozónak tartja a Zobor-vidéki magyarokat (Ba­kó 1987, 16-17; Manga 1942, 3). A természetföldrajzi hasonlóságok mellett (hiszen a Zobor-vidék a palóc területek többségéhez hasonlóan dombos, erdőkkel tarkított térségben terül el) népi kultú­rájában talán ezért (is?) figyelhetőek meg a Kisalföld és a palócos vidékek felé egyaránt mutató je­gyek (tudjuk például, hogy a Zobor-vidéki nagycsalád szerkezetében, életmódjában, terminológiájá­ban rengeteg rokonságot mutat a Palócfölddel). A kultúra egyéb elemei (gazdálkodás, építkezés, la­kásbelső stb.), valamint a gazdasági kapcsolatok azonban egyértelműen amellett tanúskodnak, hogy 11

Next

/
Thumbnails
Contents