Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
3. A település életére ható külső tényezők (1920 után)
teni, pontosítani azt.40 A második világháborúnak összesen 14 baracai áldozata volt, beleértve a katonákat és az elhurcoltakat is: Ádám Géza, Csák József, Gálik Lajos, Koós Zoltán, Kovalcsík János, Kovács Sándor, Molnár Géza, Lovas Géza, Sándor János, Sándor Lajos (1.), Sándor Lajos (2.), Schwartz Gabriella, Schwartz Ilona, Tóth József. A háború után Baraca ismét Csehszlovákiához került. Ezt követően minden, ami a csehszlovákiai magyarsággal általában történt - jogfosztottság (vő. Šutaj 1995), iskolabezárások41, kitelepítés42, majd a kényszerű szövetkezetesítés - Baracát is érintette. Az emlékezetben súlyos következményekkel járó tényként mindezek közül a kitelepítés, a reszlovakizáció, kisebb mértékben a szövetkezetesítés, ám annál erősebben a szövetkezet állami gazdasággá való alakítása maradt meg. Beszélgetőtársaim mindezeket egyenes összefüggésbe hozzák azzal, hogy a falu - paraszt népességét tekintve - mára szinte elfogyott. 3.3. A kitelepítés és a reszlovakizáció Elsősorban Vadkerty Katalin már említett munkájának köszönhetően viszonylag pontosan és tényszerűen ismerjük a felvidéki magyarság története egyik leg40 Ezt azért tartom megjegyzendőnek, mert a falut mint emberi közösséget nem kis mértékben minősíti, hogy kollektív emlékezetében önmagáról mit őriz, és ebből alkalomadtán mit aktualizál. Az azonosságtudat (identitás) vizsgálata során - amennyiben arra mód van - nem csupán annak nyomon követése járhat haszonnal, amit egyfajta „készletből” a közösség a saját magáról, a saját maga számára is kialakítandó képbe beépít, felhasznál, hanem annak is jelentősége van, amit nem emel be ebbe. Számomra a kutatás során sajnos nem derült ki, mi az oka annak, hogy e történet igaz voltát elismerik ugyan, de sem a történelmi események, sem az önjellemzés témájában folytatott beszélgetések során nem bukkant fel, tehát passzív tudás maradt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a közösség valami miatt nem akarta ezt a történetet a kollektív emlékezet előírt módon újraélhető (ritualizált) részévé tenni. Az etnikai identitás és a kollektív emlékezet összefüggéseiről többek között lásd Fejős Zoltán írását (Fejős 1996). 41 A szlovákiai magyar iskolaügy összefoglaló történetét legutóbb László Béla írta meg, kitekintéssel az 1918 óta eltelt időszakra. Itt említi a kassai kormányprogram XV. fejezetét, amely „elrendeli minden magyar iskola bezárását”. Ennek értelmében 800 magyar iskolát zártak be. A helyzet csak 1948-ban javult valamennyit, ugyanis az ez évi oktatási törvény minden iskolát államosított, amelyek oktatási nyelve a szlovák, ám megengedte a kivételeket. Ettől kezdve, mintegy kihasználva a „joghézag”-ot, újraindultak a magyar iskolák, a többi mellett a baracai is. A törvény azonban csak 1960-tól garantálja, hogy a magyar anyanyelvű gyerekeknek joguk van a magyar tanítási nyelvű iskolákhoz (László 2004, 184). 42 1990 óta a témának viszonylag gazdag szakirodalma van. Kezdetben a kitelepítettek visszaemlékezései jelentek meg, a legelső éppen vidékünkről, Lévártról, Ujváry Zoltán jóvoltából (Ujváry 1991). Egy évtizeddel később Ladislav Takáč egész kötetet szerkesztett a hasonló visszaemlékezésekből, amely kötet magyarul is, szlovákul is megjelent (Takáč 2003). A korábban hozzáférhetetlen, zárolt levéltári anyag is feldolgozásra került, elsősorban Vadkerty Katalinnak hála. Több kötetben külön-külön is megjelent munkájának összefoglalása 2001- ben látott napvilágot (Vadkerty 2001). 75
