Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
got, mert „te ezt már jobban tudod". A munkák többi része a kor szerinti munkamegosztás alapján oszlott meg, pl. a templom kövezetének sok hajladozással járó tisztítását fiatalok végezték, ők vasalták az oltárterítőt, ill. minden más térítőt, ők is rakták fel azokat a helyükre, viszont a kiválasztásukba semmi beleszólásuk nem volt, mert annak mára már szigorú rendjét az idősebbek alakították ki. Tehát az alkalmi együttműködést a kor szerinti munkamegosztáson kívül az jellemezte, hogy a többiek elfogadták, sőt javasolták egy köztiszteletben álló asszony irányító szerepét. A társas munkák megléte, egy részüknek a munka elvégzésén túlmutató szerepe már az eddigiekből is kitűnik. Azok, amelyek társas formáját a gazdasági szükség okozza, feltűnően hiányoznak a családi munkák sorából. Gazdasági szükség miatt öltött társas formát a hordás, amelynek során a családi gazdaságok kettesével szövetkeztek. A szövetkezés területi elvű volt, de a családok gazdasági helyzete ugyanilyen meghatározó szempont volt. Olyan családok szövetkeztek, akiknek kb. azonos nagyságú földdarabjaik ugyanazon dűlőkben, egymás szomszédságában feküdtek. Tehát eleve kizárt volt, pl. a nemesiben és a parasztiban birtokló gazda szövetkezése. A gazdasági szükség itt valójában a munkaidő lerövidítését, megfelezését jelentette, mert ebben a formában két szekérrel lehetett a termést hordani. Mialatt az egyik gazda rakta, a két asszony pedig adogatta a kévéket, a másik gazda a megrakott szekeret hajtotta a rakodó felé. Ott legény fia vagy még jó erőben lévő apja segített neki lerakni. A kazalrakás majd - közülük - annak a feladata volt, aki a legjobban értett hozzá. Tehát a munkát társas formáján túl nemek szerinti és záró fázisában technológiai munkamegosztással lehet jellemezni. Még erősebb gazdasági szükség hozta létre a géplés társas formáját, tekintve azt, hogy ehhez sem elegendő munkaereje, sem cséplőgépe nem volt egyetlen családnak sem. A falu tulajdonában két cséplőgép volt, a nagyobb a „parasztokénak, a kisebbik a „nemesek”-nek gépelt. A géplés munkafolyamatának részmunkái csak annyiban voltak specializáltak, hogy kialakult annak rendje, ki melyik részmunkára a legalkalmasabb. A későbbiekben ehhez a rendhez mindig ragaszkodtak, de valójában bárki bármelyik munkát el tudta volna végezni, esetleg több erőfeszítés árán vagy nem a legelfogadottabb módon. A géplés során 3 férfira volt szükség a kévéskazalnál, közülük kettő szétszedte, egy pedig továbbadta a kévét. Férfi volt a kévevágó a dobon is, aki az „étető” asszony kezébe adta a szétrázott kévét. 5 férfi dolgozott a szalmakazalnál: hárman adogatták (felrakták a futószalagra), ketten kazallá formázták a szalmát; 2 férfi tartotta a zsákokat a dob alatt, ezekbe hullott a szem a cséplőgép nyílásán. 4 aszszony is dolgozott a dob alatt: 2 a pelyvát, 2 a töreket hordta el. 3 férfi kellett még a befejező munkafázishoz, ők rakták össze a zsákokat, majd ők rakták szekérre hazaszállításkor. Tehát a géplés munkájához 19 emberre volt szükség, ami azt jelentette, hogy legalább kilenc házaspárnak kellett összefognia, de általában ennél kevesebb család szövetkezett, mert legtöbbjüknek volt felnőtt, már munkabíró fia, lánya. A géplés során végig mindenki megmaradt a feladatánál, csak az étetőt szokták felváltani a pelyva- vagy a törekhordó asszonyok 51
