Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)

2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben

ment az apja után markot szedni. Ilyenkor már próbált egy-két vágást. " így ta­nult bele a legnagyobb munkába, az aratásba, de legénykora előtt - normális esetben - nem aratott. Egy ideig apja, esetleg mások (idősebbek) is, aratás köz­ben tanácsokkal látták el: hogyan tartsa, hogyan lendítse a kaszát. Az apróbb, állatok körüli munkákba (libalegeltetés, etetés stb.) erre az időre már minden fiúgyerek beletanult, általában otthon, a nagyapja mellett. Mikor apjával a me­zőre kezdett járni, azzal együtt a lovak ki- és befogását is megtanulta. A lányok a háztartás munkáiba tanultak bele olyan módon, hogy arra különö­sebben nem is figyeltek oda. 8 évesen már anyjuk, nagyanyjuk keze alá adták a főzéshez szükséges dolgokat, már rájuk bízták a krumplipucolást, a mosoga­tást. Főzni is, sütni is csak asszony korukban kezdtek. Kb. tizenkét éves koruk­tól tanultak fonni, nem sokkal ezután fonóba is kezdtek járni. Jóval később, ti­zennyolc éves koruk körül kezdtek szőni, de anyjuk e munkájára már 10-12 éve­sen odafigyeltek. A földművelés gyerekkorukban számukra a kerti munkákban merült ki, tizennégy évesen kezdtek kukoricát törni, krumplit ásni. Az aratás so­rán végzett női munka kevésbé veszélyes, mint a férfiaké, tehát amint azt fizi­kai erővel bírták - kb. tizennégy éves korukban -, kezdtek a lányok markot szed­ni, majd a szemnyerés során a gép mellett dolgozni. A legnehezebb női munkát - amely a férjhez menés követelménye volt-, a kenyérsütést csak nagylány ko­rukban tanulták meg. Természetesen e munkák mellett a gyerekek minden korcsoportja a játék mi­att is „bandázotť. A bandában, gyerekkorban volt rangsor, „voltak vezérek, nagy hősök, akik eldöntötték, hogy mit játszanak. Az döntött [abban, hogy ki a vezér - G. A. megj.j, hogy kinek milyen nagy a szája és milyen rafinált.” Tizen­­négy-tizenhat évesen már nem volt ilyen, már egy húron pendültek. „A lányok na­gyon összetartottak.” A nemek szerinti külön bandázás iskolás korban kezdő­dött. Egyébként az iskola nem befolyásolta egy-egy gyerekbanda rangsorát. A gyerekek bandái nem falurészek, nem is rokonság, hanem a korcsoporton kívül kizárólag a szimpátia alapján szerveződtek. Egy-egy gyerekbanda a közös ját­szás miatt gyűlt össze, csak annak ideje alatt maradt együtt. A gyerekbandához hasonlóan a tizennégy-tizenkilenc éves fiatalok is bandá­kat alkottak. Lányok is, legények is korosztály szerint tartoztak a kis- vagy a nagybandába. Tizennégy-tizenhat évesek alkották a kis-, húsz-huszonkét évesek a nagybandát. Az életkor volt a szerveződés egyetlen szempontja, falurészek szerint a fiatalok (és a gyerekek) soha nem különültek el, a falu ahhoz túl kicsi. A második világháború utáni években a bandázás rendje eltért a szokásostól, ekkor három banda is volt, mert sok volt a lány: tizennégy-tizenhat éveseké, ti­zenhat-húsz éveseké és húsz-huszonhárom éveseké. Ezért a legények is három bandát alkottak. A lánybandákban ekkor is, egyébként is kb. nyolcán voltak, a legénybandákban kettő-hárommal többen. Ezek a fiatalok minden olyan háznál bandáztak, amelyikből a lány a társasághoz tartozott. Minden este eldöntötték, hogy kihez mennek másnap. Az esti órákra ilyen esetben a felnőttek elmentek otthonról, erre nem kellett külön kérni őket, természetes volt, de ha esetleg „va­laki nem vette észre magát, rányitották az ablakot”. A kis bandában kártyáztak 43

Next

/
Thumbnails
Contents