Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
temetik ma is valamelyik szülője sírjába. Manapság gyakori jelenség, hogy két- három családtag egymás melletti sírhantját egy közös betonkerettel veszik körül. Az efajta sírokat tekinthetjük a családok közös sírba temetkezésének, de eredetileg minden ilyen eset egymás mellé temetkezést jelentett. A temető sírjai között megfigyelhető bizonyos rendszer. A két temetői kereszt környékére temetkezett, temetkezik ma is a Koós, a Priez, a Tóth, a Gecse, a Lukács és a Bartók család. Mivel a temető domboldalon van, a domb tetejére temetkeznek a „tősgyökeres” baracai családok, aljába pedig a faluközösségen kívül állóknak tekinthetők, pl. a cigányok, a pusztákon élő szlovákok. Baraca társadalmáról tehát elmondható, hogy életében a komaság intézményének kiemelt szerep jutott. E fontosság tudatában a gyermeket váró családok a keresztszülők személyét sokkal korábban eldöntötték, mint pl. a gyermek nevét. Barátok már legénykorukban beszéltek róla, de „erre még nem sokat adtak". A választásba a nagyszülők is beleszóltak. A döntésben valójában az anya szavának volt a legkisebb súlya, az apa döntött a szüleivel, ő is hívta meg a keresztszülőket. Ami a keresztszülő személyét illeti, az 1950-es évekig „idegent hívtak azért, hogy nagyobb legyen a család. Keresztvízi koma se volt testvér. A legjobb barát lett a koma. Testvérnél is rokonabb lett. ’’ „ Rendes családoknál valamennyi gyereknek ugyanazok lettek a keresztszülei, akik az elsőnek. Volt olyan is, hogy valaki kínálkozott keresztszülőnek. Ebből nem mindig lett meghívás. Ha tudta a szülő, hogy nem tudna vele jó kapcsolatban lenni, főleg. Tekintélyes emberrel akartak így komaságba kerülni, de egy korrekt ezt nem csinálta. Mert a komaság azt jelentette, hogy a koma belépett a családba, köze volt a gyerekhez. Bármi történt: baj vagy öröm, ott volt a helye. Ha az az egyén nem akart összekeveredni valakivel, úgysem sikerült, esetleg ha nem volt kinézve senki. Az ajánlkozók hasznot reméltek. ’’ „Szegény nem mert gazdagot hívni, de gazdag legény meg merte hívni szegény barátját - ha a szülei is akarták. A komaság mindig az ember után megy, lányt soha nem hívtak.” Ha a keresztapa még nőtlen volt, valaki - pl. a nővére- helyettesítette leendő feleségét a keresztelőn, de ezt a személyt a gyermek soha nem hívta keresztanyjának. A leendő keresztanya kötelességeinek sora rögtön a gyermek megszületésével kezdődött. Mivel a gyermekágyas anya néhány napig nem tudta ellátni a családját, „poszrikot hordott a komaasszony’’- a szülést követő négy napon át ebédet vitt a családnak. Fontosságát jelzi, hogy erre a célra külön kosarat, „poszrikos kosar”-at tartottak, amelyben minden edény elfért. Minden lány „stafírung’-jában emiatt volt néhány díszesre hímzett kendő, mert ezzel takarták le a kosarat. A keresztelő költségeit is a keresztszülők fizették a papnak. Már keresztelőkor nagy ajándékot kapott a keresztgyerek: a lány fülbevalót, a fiú kb. az árának megfelelő pénzt. A keresztgyermek lakodalmára ismét ők vitték a legnagyobb ajándékot, kialakult rend szerint: „a vízi keresztanya vette meg a porcelánt, a bérma pedig a szentképet." Egyébként valamennyire nevelhette, irányíthatta is a keresztszülő a keresztgyerekét. „Míg vallásos volt a nép, addig a keresztszülő megszólította a keresztgyerekét, ha szerinte nem jót cselekedett. 38
