Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
rónát azonban végig közösen használták. A földdarabokat - tekintve a birtok szerencsés adottságait, azaz hogy a nemesi határrészben, tehát mindössze néhány nagyobb darabban volt -, ketté tudták vágni, csak két olyan kisebb darab volt, amelyeket nem volt érdemes, ezeken megosztoztak. A „válakozás" során ebben a családban nem okozott gondot a menyecskék földje, ugyanis abban az időben ők még nem kapták meg a részüket, mindkettőjük családja ahhoz ragaszkodott, hogy „a földet csak akkor kapják meg a gyerekek, ha a szülők már nem bírják megdolgozni”. Ez történt a gazdával és a feleségével, akik a „válakozás" után pár évvel meghaltak. A fiatalok - mivel teljes mértékben megkapták a földeket - évente mértek nekik a termésből. Juhtartás nélkül, de egyébként ugyanilyen formában élt és ugyanígy „válakozotť egy másik család is pár évvel korábban. Kissé eltérő típust képvisel a harmadik nagycsalád, amelyben a szülők három fiukkal éltek együtt, akik közül csak az egyik házasodott meg. Mikor megszületett a lánya, akkor négy generációt képviselő hét ember élt együtt. Ennek a családnak a történetében volt egy olyan időszak is, amikor a megözvegyült gazdasszony irányított, de erről adatközlőm - nagyapjától - az említetteknél többet nem hallott. Arra már csak közvetett adatok utalnak, hogy Baracán a fentieken kívül is éltek családok nagycsaládos formában. Egy (negyedik) család történetéből nagy valószínűséggel következtethetünk arra, hogy nagycsaládban éltek. A család az 1920-as évek közepéig egy egész kis falurészt elfoglalt, ez volt a Nemes szög vagy Gecse szög. Ennek a szögnek egyik portáját vette meg a juhászattal foglalkozó, elsőként említett család. Ez a külön szögben lakó család több szakaszban „válakozhatott”. Először 1896 táján, amikor négy fiútestvér házasulandó korba került. Egyikük (Antal) Sajószentkirályra, másikuk (István) a falu másik végére került vőnek. Ketten (József és Gergely) maradtak a szülői házban. Amikor megnősültek, a házat két részre osztották. Házuk két lakóhelyiségből állt: utcára néző szobából és konyhából. A kamrába külön bejárat vezetett. József családja részére ezt alakították át szobává, de a konyhát továbbra is közösen használták. Közösen használták a csűrt és az istállót is. Az istállóban - adatközlőim szerint - 70 szarvasmarha is elfért, méreteiben a csűr is páratlan volt. (Kb. 1930-ig álltak ezek az épületek.) József később ugyanazon a portán épített magának egy különálló házat. (Mivel a nemesek falurészéről van szó, csakis a meglévő ház elé építhetett, mert ezen a részen a házak az úttól jóval beljebb húzódtak.) Gergelynek három lánya és egy fia született. Miután a lányok férjhez mentek, fia pár évig apjával közösen gazdálkodott. 1944-ben házasodott, és a csűrt (időközben kisebbé alakított formában) még ekkor is közösen használta nagybátyjával. Feleségével az 1950-es évek közepén kezdtek építkezni a szülői házhoz tartozó kertföldön (ami a nemesi birtoknak megfelelően nem a paraszti kertföldek út melletti sorában, hanem minden nemesi portának a szomszéd telkén volt.) Egy ideig még ekkor is közösen használták a gazdasági épületeket, teljes mértékben csak az 1960-as évekre „válakoztak szét”, de ekkor is szomszédok maradtak. Ha figyelembe vesszük, hogy az utca jobb oldali részének valamenynyi lakója azonos vezetéknevű, esetleg feltételezhetjük* hogy hasonlóképpen 30
