Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)

2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben

kább tőlük eltérő értékrendűek olykor parádés hámot is tartottak a hétköznapi mellett. Mindkéttípusú bővítés csak akkor jellemezte őket, ha volta családban fiúgyermek. Ha 4 szekerük is volt (az említett három mellett kocsi is, amelyet csak utazásra használtak, a gazdaságban nem), az az udvarukon is megmutat­kozott. A csűrbe ugyanis a legjobb esetben is csak kettő fért be, a harmadiknak esetleg építettek egy színt, a negyedik viszont csak az udvaron maradhatott, a csűr mellett. Állatállományuk többi része - a sertés és a baromfi - nem világí­tott rá vagyoni hovatartozásukra, a legnagyobb gazda is csak két sertést vágott évente, egyet pedig a legkisebb is vágott. Baromfit ez a réteg csak a család szükségleteinek megfelelő mennyiségben tartott. Egyedül őket jellemezte vi­szont, hogy állandó cselédet tartottak. (Az 1930-1940-es években csak két ilyen gazda volt a faluban.) Még így sem volt elég egy ilyen gazdaság munkaere­je: az aratáshoz mindig 2 pár aratót fogadtak, a kapásnövények földjét pedig ré­szes művelésre (felébe vagy harmadába) adták ki arra vállalkozó falubelieknek. Házaik külseje is kifejezte gazdasági helyzetüket. Már az 1930-as években négyablakos, L alakú házakban laktak, ilyenre bővítették hosszú, kétablakos há­zaikat (lásd Melléklet 1. kép). Akik többszöri földvásárlás útján kerültek ebbe a kategóriába, majd építkezésbe fogtak, eleve ilyen házat építettek, de csak az 1950-es években. Az ilyen típusú ház az általános egy szoba helyett két szobá­val nézett az utcára. A ház belseje sem csupán méreteiben különbözött a sze­gényebb házbelsőktől, hanem berendezési tárgyainak minőségében is. E társa­dalmi rétegnél 1900 és 1920 között cserélték ki a menyasszony ládáját és ko­módját „siforí’-ra. A „plüssdívány" viszont - ennél a rétegnél - már a századfor­dulón (19-20. század) hozzátartozott a menyasszonyi bútorhoz. Mindamellett a legnagyobb gazdák is fontosabbnak tartották a háznál az istállót. „Nem a házra fektették a súlyt, az ólra. Nálunk tiszta téglából van, a ház meg vegyes: tégla­vályog. Az ól nagyobb is." A házhoz hasonlóan csűrjük nagysága is jelezte gaz­dasági hovatartozásukat, kizárólag az ő csűrjeik voltak kétfiókosak. Beszélgető­­társaim az 1930-as évek gazdái közül a következőket sorolták ebbe a kategóri­ába: Varga János (?), „Bodó" Martinovics József (100 hold), Priez Árpád (60 hold), Koós Antal (30, majd kb. 70 hold), Martinovics István (60 hold), Koós Ist­ván (40 hold, majd ismeretlen nagyságúra növelte), Tóth József (40 hold, majd házasság útján a 30 holdas Tóth János lányával 70 hold), Bartók Mihály (45 hold), Gecse Bálint (majd Herczeg István, aki megvette a birtokot, 60 hold), Koós Zoltán (100 hold), Lukács István (60 hold). Mindig ebbe a kategóriába tar­tozott a baracai plébános is, aki 100 holdon gazdálkodott. A középparasztok, a „jobb gazdák" közé sorolták beszélgetőtársaim a 12-től 40-48 holdig terjedő birtokon gazdálkodókat. A 12 holdasok gazdasági felszere­lése a következőkből állt: kis szekér, trágyahordó szekér, „nyári szekér, vaseke, borona. Állatállományuk: egy pár ló, 2-3- szarvasmarha. Felszereltség és állatál­lomány tekintetében is megegyeztek a 40 holdas gazdákkal, ugyanis kevesebb darabból álló gazdasági felszereléssel és állatállománnyal nem lehetett földet művelni, ezek a legkisebb földdarab megműveléséhez is nélkülözhetetlenek vol­tak. Ezek a gazdák (12 holdasok) nem tartottak sem cselédet, sem aratót nem 23

Next

/
Thumbnails
Contents