L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

2. A kopjava megjelenése és elterjedése nemzeti szimbólumként a szlovákiai magyarok körében

tudomásom szerint a mai napig ez az egyetlen olyan kopjafa, amely az 1956-os magyarországi forradalom emlékét is őrzi. Bár évekkel később más településeken is megemlítették az 1956-os eseményeket, s a különféle alkalmakból megvalósult kopjafaállftások során néhány esetben az évszám is helyet kapott a magyar történelem jelentős eseményeinek dátumai között, de kimondottan ennek az eseménynek az emlékére nem készült külön emlékoszlop. A kisújfalui ‘kopjafát’ lényegében ugyanolyan formájúra faragták, mint a helyi temetőben található református fejfákat (tehát nem klasszikus ‘kopjafa’-forma!), s a ráfaragott motívumok is a helyi díszítőtradíciót követik. Csupán a mérete tér el a szokásostól, ezt nagyobbra faragták. Ennek ellenére a helyiek egy része, és az eseményről hírt adó tudósító is a ‘kopjafa’ kifejezést használja a fejfa helyett.

Figyelemre méltó, hogy a rendszerváltás után egy nem „egyetemes” magyar, s nem is szlovákiai magyar vonatkozású politikai eseményhez kötődő kopjafa felállítását nem egy „tősgyökeres” szlovákiai magyar kezdeményezte, hanem egy házasság révén Szlovákiába költözött erdélyi férfi, a galántai gimnázium tanára. A romániai forradalom kitörése után, 1989 novemberében Galántán szimpátiatüntetést szerveztek. Ennek emlékére 1990-ben a galántai gimnázium belső udvarán felállított kopjafával az erdélyi származású Fazekas Pál a köszönetét szerette volna kifejezni a romániai forradalommal való szolidaritásvállalásért. A kopjafa faragója így emlékezett az állítás körülményeire:

....Annak idején ugyanis a magyar és szlovák gimnázium közösen tüntetett a galántai főtéren a romániai forradalom mellett, és ezeknek az eseményeknek szeretett volna emléket állítani a gimnáziumban dolgozó Fazekas Pál, aki Erdélyből nősült hazánkba. Ö erre a célra Romániából, Tőkés László egykori működési helyéről gépkocsival hozott egy háromméteres tölgyfaoszlopot és a diószegi Szarnák István ajánlatára fordult Kollárik Dezsőhöz. Azt tervezték, hogy a kopjafát Tőkés László avatja fel, de erre az emlékezetes balesete miatt nem kerülhetett sor, így Csíkszeredából érkezett pedagógusvendégek vettek részt az ünnepségen.’’27

Az 1989-es romániai forradalomhoz másik kopjafa is kapcsolódik. Ezt az esemény tizenötödik évfordulója alkalmából maga Tőkés László református püspök szentelte fel a Kassához közeli Szepsi református temploma mellett. Ebből a városból a romániai forradalom idején egy hét teherautóból álló segélyszállítmányt indítottak Erdélybe, pontosabban Kolozsvárra28. Németországban, a Burg Kastl-27 Tuba Lajos: Jelenlétünk hirdetői. Székelykapuk Királyrévröl. Vasárnap 1995. január 15., 9. p.

28 Itt Tőkés László püspök édesapja. Tőkés István professzor irányította a Szepsiből érkezett segélyszállítmányt a református és a katolikus templomba (3-3 teherautót), valamint a gyermekotthonba (1 teherautót). Az élelmiszersegély átadásakor a Református Teológián egy „öreg székely" megjegyezte: „Nem tudták, hogy kukoricamáién is megéltünk volna, de Biblia nélkül nem?". Gábor Lajos szepsi református lelkész (a segélyakció főszervezője) megígérte, hogy legközelebb azt is visznek. Ezután összesen 120 000 csehszlovák koronát gyűjtöttek össze (ebből 40 ezret Mikó Jenő. az akkori szlovákiai református püspök adományozott), amelyből egyrészt bibliákat vásároltak, másrészt Tőkés László (közben kiköltöztették Temesvárról) ellátására fordították. (Reformátusok Lapja 2005. január 23.. 5. p., valamint Pekár József szepsi fafaragó szíves közlése, 2005)

38