L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
1. Bevezetés
vül is, az eredetitől egészen eltérő, új funkciót kapott emlékművek formájában. Magyarországon ilyen jellegű emlékművet - fából faragott kopjafát - az 1970-es években állítottak először, a mohácsi csata tömegsírjai fölé. A következő magyarországi adat 1988-ból származik, amikor egy ellenzéki csoport az 1956-os áldozatok jeltelen sírjait jelölték meg ilyen módon a 301-es parcellában. Később a kopjafák száma 301-re nőtt. A magyarországi rendszerváltás után az ilyen jellegű emlékművek állításának szokása nagy népszerűségre tett szert, az állítás alkalmainak skálája is kiszélesedett. Elsősorban 1956 emlékére állítottak Magyarország-szerte kopjafákat. Boros Géza Emlékművek 56-nak című kötetében összegzi a forradalom tiszteletére állított emlékműveket, külön fejezetet szentelve a kopjafáknak is (Boros 1997, 81-113). írásában elsősorban a Hofer Tamás vezetésével az ELTE BTK Kulturális Antropológiai Csoportja által Nemzeti jelképek - a kopjafa mint nemzeti jelkép címmel megvalósult kutatás eredményeire támaszkodik. Magyarországon 1997-ig összesen 154 olyan kopjafát sikerült dokumentálni, melyek az 1956-os forradalom emlékére készültek (Boros 1997, 85). A Hofer Tamás által vezetett kutatás eredményeit Boros Géza kötetének megjelenéséig nem publikálták, így a szerző munkája kopjafákról szóló fejezetében Báli János és Sütő Levente közös kéziratára hivatkozik. Boros Géza nagyon részletesen, minden vetületében bemutatja az 1956-os kopjafaállításokat: a társadalmi-politikai háttér elemzése mellett áttekintést ad az addig felállított kopjafák formájáról, anyagáról, szimbólumairól, feliratairól. Az 1956-os kopjafákat három fő csoportba sorolja: 1. Haláljel-kopjafák, 2. Temetői kopjafák, 3. Emlékmű funkciójú kopjafák. Az első csoportba csupán néhányat tud besorolni. Ilyenek például a mosonmagyaróvári sortűz helyén álló, vagy a 301-es parcellát jelölő kopjafák is. A temetői kopjafákat egy átmeneti típusnak tartja a haláljelkopjafák és az emlékműkopjafák között: „Többségében emlékműként funkcionálnak, jelentésük azonban a temetői környezet határozza meg, ami által a kegyeleti jelleg, a mártíromságra való utalás dominál, szemben a köztéri kopjafák általánosabb jelentéstartalmával. Lehetőleg a temető megkülönböztetett pontján (a bejáratnál, a ravatalozó mellett) helyezik el őket.'’ (Boros 1997, 88) Legnépesebb csoportként említi az emlékmű funkciójú kopjafákat. Ezeket általában magának a történelmi eseménynek vagy elvont személyeknek („áldozatoknak”) és konkrét személyeknek állítják. A közelmúltban jelent meg az erdélyi kopjafa-revival témakörét összefoglaló dolgozat, amely a kopjafa magyarságszimbólumként való állításának társadalmipolitikai hátterét mutatja be Erdélyben az 1980-as évek közepétől napjainkig (Sütő-Báli 2002, 277-286). A szerzők végigkísérik a magyarországi kopjafamítosz kialakulását, s rávilágítanak az erdélyi kopjafa-revival előzményeire is. Megállapítják, hogy „a 20. század első felében Erdélyben is a szecesszió építészete és díszítőművészete »fedezte fel« és alkalmazta a kopjafát". Székelyudvarhe-20
