L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

1. Bevezetés

lyen Haáz Rezső rajztanár hatására fordult a figyelem a diákság körében a fafaragás és a kopjafák irányába. Akárcsak a „visszatért Felvidéken”, Erdélyben is készítettek díszkaput Horthy Miklós Erdővidékre való bevonulása alkalmával. Ebben az időszakban (1939-1944) a népművészeten belül elsősorban a díszkapufaragás dominált. A kopjafák iránti érdeklődés a második világháború után mérséklődött, újbóli „felfedezése” az 1960-as évek végén, valamint az 1970-es évek elején figyelhető meg. A kopjafa-revival a Székelyföldön az 1989-1993 közötti időszakban tetőzött, ekkor az 1948-49-es magyar szabadságharc emlékére számtalan településen állítottak kopjafát. Feltűnnek a kopjafák az erős római katolikus hagyományokkal rendelkező vidékeken is. „A kopjafa-revival Erdélyben sem a földrajzi, sem a közigazgatási, sem pedig a vallási határokat nem követte, hanem minden esetben a nemzeti, vagy nemzetiségi kultúra határaihoz igazodott igen nagy kisugárzással" - állapítják meg a szerzők. A kopjafaállítások alkalmait illetően bizonyos hangsúlyeltolódásokat mutat ki a szerzőpáros az erdélyi magyarok és a magyarországiak körében. Míg Erdélyben elsődlegesen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc dominál, Magyarországon az 1956 emlékére felavatott kopjafák az elterjedtebbek. A leggyakoribb állítási alkalmak nagyjából arányosan oszlanak meg. Erdélyben megjelentek a kopjafák kicsinyített másai, a szuvenír kopjafák. Megfigyelhető a kopjafa-revival temetői sírjelekre való visszahatása is. Egyrészt az olyan településeken, ahol régebben az ilyen sírjel volt az általános, a kőből készült síremlékek azonban fokozatosan kiszorították ezeket, ismét visszatértek az eredeti hagyományhoz. Másrészt olyan vidékek településein is feltűntek, ahol korábban más típusú faragott sírjeleket állítottak, most azonban a kopjafatípusúakat részesítik előnyben. Ennek oka, hogy a kopjafával akarják még nyomatékosabban hangsúlyozni nemzeti hovatartozásukat (Sütő-Báli 2002).

Arról nincs tudomásom, hogy Erdély kivételével valaki feldolgozta volna a kopjafamítosz kialakulását a mai Magyarország határain kívül élő magyarok körében; Szlovéniában, Vajdaságban, Horvátországban, Kárpátalján vagy akár a nyugati magyarság körében. így az erre vonatkozó források hiányában személyes kapcsolatok révén próbáltam felmérni, hogy a fent említett területeken milyen mértékben terjedt el a kopjafaállítás szokása nemzeti szimbólumként.

Kárpátaljai, szlovéniai, horvátországi és szerbiai adatközlőimtől kapott információk egyöntetűen azt támasztják alá, hogy a kommunista időszakban a szlovákiai magyarokkal és a magyarországiakkal ellentétben sehol sem állítottak kopjafát, ezek csupán a rendszerváltást követően jelentek meg.

21