Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
X. A jelen etnikai határviszonyai Gömör és Kis-Hont megyében
beszélnek egy-egy település kapcsán, hol csak a beszélt nyelvről (Bartholomaeides). Ha minden nehézség ellenére mégis körvonalazódik az adott forrásban egy etnikai osztályozási kiindulási alap, a másik probléma, az etnikai kevertség statisztikai megközelítése - b) pont - a teljes bizonytalanság talaján áll. Megfogható, kvantitatív kategóriákká alakítani a nem is az egyének önbevallása alapján (!) felvett etnikai (inkább) vélekedéseket, mint adatokat, komoly problémát okozott. Ebből a szempontból a Gömör XVIII. századi etnikai arculatának változásáról szóló fejezetben bemutatott első, az etnikai kevertség típusait árnyaló Vályi-féle kísérlet sem meggyőző. Inkább csapongó, követhetetlen és statisztikailag sem alátámasztható próbálkozás volt Vályi részéről, hogy legalább valamilyen kísérletet tegyen ennek a kérdésnek a megválaszolására. És lehet, hogy csak a szerencsének köszönhetően, mégis kirajzolódik (bár fenntartásokkal) egyfajta számszerű növekedési vagy csökkenési trend az etnikai kevertség statisztikai minőségét jelentő jelzős szerkezetek mögött. A tíz bemutatott település különböző forrásokból korszakról korszakra (XVIII—XIX. század) kirajzolódó multietnikus képét és ezáltal az itt húzódó etnikai határ futását statisztikailag az is befolyásolja, hogy az egyes országleírók, lexikonok milyen arányszámoktól tekintik a második jelen lévő etnikumot egy adott településen meghatározónak (azaz a községet multietnikussá formálónak) vagy elhanyagolhatónak. A települési kutatások azt mutatják, hogy ebben sincs egység a források között. A felhasznált forrásadatok ütköztetésének eredményeként elmondható, hogy a többetnikumú települések besorolását a nagyfokú leegyszerűsítés, a kérdés megkerülése jellemzi. Ebből viszont nem következik az, hogy a statisztika korai művelői (XVIII. század) nem érzékelték volna a többnyelvű települések kérdését. Sőt, éppen ellenkezőleg, előrelépést jelentenek a vegyesnyelvűségre utaló adatok. A XVIII. század második felében az összeírásokban megjelenő etnikai hovatartozás felvetése új színt hoz, hiszen - mint az adott fejezetben szó volt róla - a korban csupán a felekezeti és a társadalmi hovatartozásnak volt súlya. Nem csodálható tehát, hogy a korai, már etnikai szempontokat is megjelenítő kötetek csak éppen felfedezik, említik a többnyelvű községeket. Sokkal árnyaltabb a vallásfelekezeti megközelítés! A multireligiozitás pontos községi adatokkal való feltüntetése már a XIX. század elején is fontos volt (lásd Nagy Ludovicus lexikonját), de a nemzetiségi adatok települési bontásban való megjelenítése egészen 1880-ig, tehát nem is az első, hanem a második hivatalos népszámlálásig, váratott magára. A statisztikai kevertség kérdésének minél egzaktabb megválaszolásának és ezzel az etnikai határ pontosításának az igénye csupán a XX. század elején, a nemzetiségi mozgalmak felerősödésével, Közép-Európa új, etnikai alapú területi rendezésének lehetőségével (Magyarországon félelmével) párhuzamosan merült fel. Finomodtak azok a népszámlálási módszerek (második, beszélt nyelv felvétele), osztályozási szempontok, kartográfiai ábrázolási metódusok (lásd a Teleki-, Bátky-térképeket), amelyekkel a multietnikus, etnikai határ menti községekben, területeken élők számát, arányát, elhelyezkedését (minden négyzetkilo-182
