Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
junk magunkba, és életünket úgy rendezzük, úgy irányítsuk és osszuk be, hogy készen legyünk mindenre, tehát a legrosszabbra is, de ugyanakkor alázatos szívvel köszönjük meg az Egek Urának minden este a békében elmúlt napot, mert aki nem látta, hogyan néz ki egy a légitámadásoktól agyonsújtott város, aki nem találkozott olyan vonattal, amelyikben ezrével vitték a békés polgári lakosságnak azt a részét, amely a légitámadás után életben maradt ugyan, de mindenét elvesztette, aki nem látta az ilyen emberek megkínzott arcát, aki nem látogatja gyakrabban a kórházakat és nem látta az ott szenvedő sebesülteket, aki nem látott ott úgynevezett kosársebesülteket, akiknek mindkét keze, mindkét lába hiányzik, az nem tudja megérteni, hogy mit jelentenek valójában a háború borzalmai. Én az előbb elmondottak mindegyikéből már eleget láttam, ezért mindenkinek, aki ilyet még nem látott, csak egyet kívánhatok: legyen az Úristen irgalmas mindnyájunknak és engedje meg kegyesen, hogy ezzel sohase ismerkedjünk meg! De ha mi az Istentől ilyen nagyot kérünk, akkor igazán nem lehet eléggé hangoztatni és figyelmeztetni magyar családunkat arra, hogy Istenbe vetett bizalma, vallásos érzülete ne legyen csak külsőség, ne legyen csak olyan valami, amit a látszat miatt mutatunk, hanem igenis éljünk úgy, olyan életet és olyan lelki tartalommal, hogy önmagunknak megvallhassuk nyugodt lelkiismerettel: igyekeztünk méltóak lenni arra, hogy az Úristen a szenvedésektől és borzalmaktól megkíméljen. Mivel a világ helyzete és az emberiség szenvedése sokkal súlyosabb és rémesebb annál, amit itt pár gyarló szóval elmondottam, el kell hinniük, hogy nehéz helyzet előtt állok, ha visszazökkenek a magunk mindennapi életébe, hogy itteni panaszainkat és fájdalmainkat tárgyilagosan ismertessem. Tudom, hogy az igen tisztelt pártvezetőségi tagok, de azon túlmenően a párt minden egyes tagja érdeklődéssel várja, mi fog ma elhangzani az elnök ajkáról, tud-e valami biztatót mondani, vagy tud-e olyan bejelentéseket tenni, amelyek helyzetünk javulásáról számolnának be. Tisztelt Pártvezetőség! Nyíltan és őszintén megmondom úgy, ahogy van. Biztatót mondani nem tudok, eredményekről beszámolni még kevésbé. Ez pozitív negatívum. De ennek ellenére egész nyíltan és leplezetlenül ki kell jelentenem azt is, hogy ez a körülmény engem, ha elszomorít és kellemetlenül érint is, de legkevésbé sem ejt kétségbe. Tudom, hogy sokan vannak, akik várják, sőt epedve várják, de még tovább megyek: joggal várják panaszaik kedvező elintézését! Fanatikus hittel hiszem, hogy ezeknek a ma fennálló panaszoknak orvoslási időpontja el fog következni! De amilyen hittel hiszem azt, hogy ez be fog következni, ugyanolyan nyíltan és leplezetlenül mondom azt is, hogy azért, mert ma itt-ott kisebb-nagyobb sérelmeket nem intéznek el olyan módon, mint ahogy azt kívánnánk, nem fogok olyan lépést tenni, ami a belső békét, a belső rendet és a nemzetek közötti igaz, őszinte közeledés lehetőségét akár egy pillanatig is veszélyeztetheti. Értsük meg jól egymást! Az előbb mondottak nem jelentik azt, hogy csukott szemmel vagy süket füllel mennék el a magyar panaszok mellett; nem jelentik azt, hogy ne igyekezzem azokat minél kisebb számra korlátozni, de a mai háborús világban, a mai lángtengerben, az emberiség ilyen nagyfokú szenvedése mellett ne várjon senki tőlem olyan gesztiot, amit röviden úgy szoktunk kifejezni, hogy az asztalra ütés politikája. A mélyen tisztelt pártvezetőség ismeri, de általában az egész magyarság is ismerheti közéleti múltamat. Lehet, valószínű, sőt biztos, hogy ezen közéleti múltat vizsgálva nem valósíthattam meg mindent, amit elképzeltem, kiterveztem, vagy szerettem volna. Ha történt is ilyen eset, higgyék el, nem rajtam múlt, hiszen nekem is számolnom kell mindig a 224
