Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
lehetőségekkel, hiszen végtére én is csak ember vagyok. Egyet viszont nyugodt lelkiismerettel állíthatok, és ezt senki sem fogja megcáfolhatni, ez pedig a következő: sohasem féltem és sohasem riadtam vissza attól, hogy nyíltan síkra szálljak a magyar érdekekért. Tehát ma sem félek, és ma sem riadok vissza, de engedjék meg, hogy hozzátegyem azt is, hogy az időpontot, melyben élünk, sokkalta komolyabbnak, mondhatnám tragikusnak ítélem meg, mintsem hogy a magunk bajának szellőztetésével hozzájáruljunk ahhoz, hogy a tomboló lángok, ne adj Isten, nálunk is, körülöttünk is elharapódzónak. Nem jelent ez semmilyen lemondást, nem jelenti ez azt sem, hogy letérnénk arról az útról, amelyiken elindultunk, és amelyiknek végét fanatikus magyar és keresztény hittel hiszem, a szabad népek életjogának szabad kiteljesülése jegyében, úgy, ahogy azt a Szentatya tegnapi békeszózatában kinyilvánította! Ennek tudatában a párt elnöke és a párt összes szervei állandóan, mondhatnám, kettőzött figyelemmel vizsgálják a szlovákiai magyar életet, ennek az erős gyökerű, keménykötésű magyarságnak minden szívverését szeretettel hallgatjuk, minden panaszában, minden fájdalmában osztozunk, minden legkisebb ügyet nyilvántartunk, minden panaszában, bajában eljárunk. Én csak egyet kérek. Igaz, hogy nagy dolgot: magyar családunk feltétlen bizalmát és kitartását. Engedje meg kis magyar családunk, hogy a felmerülő panaszokat, fájdalmakat ott, akkor és olyan körülmények között adhassam elő, ahogy ezt e történelmi események hullámzásai lehetővé teszik. Ismétlem, ma más időket élünk és más körülmények között sodródik életünk, semhogy sablonosán lehessen kisebbségi politikát vezetni és irányítani, mint azt a csehszlovák uralom idejében, vagy akár Szlovákia önállóságának első esztendejében tettük. Kijelenthetem, hogy egyetlen magyar panasz nem sikkad el, és hiszek abban is, hogy előbb-utóbb pozitív eredményeket fogunk elérni, mert lehetetlen, hogy a ma uralmon levő szlovák tényezők - ha magukba szállnak -, ne úgy lássák és ne úgy ítéljék meg a világhelyzetet, ahogy azt én tettem, aminek eredményeként viszont el kell jöjjön az a pillanat is, amikor önkéntelenül megoldódnak a problémák és megszűnnek automatikusan a panaszok. Tisztelt Pártvezetőség! Amit mostanáig szerencsém volt elmondani, talán érezhették is, őszinte szívemből jött. Megérthették az elmondottakból, hogy minden erőmet megfeszítve igyekszem a békét szolgálni és a megértést kimélyíteni. Szinte fölöslegesnek tartom újból hangoztatni azt a régi magyar álláspontot - ami ugyancsak a szívemből jött mindig -, hogy a legjobb akarattal és a legőszintébb érzésekkel viselkedtünk a szlovákok iránt. Kár, hogy a szlovák oldalon nem tudnak, vagy nem akarnak hinni a tétel őszinteségében. A magyar nemzet és a magyar nemzet felelős tényezői jó szívvel vannak a szlovák nemzet iránt. Ezt pozitív tudom. A háború befejeztével, mikor a békés építés ideje elkövetkezik, mi, akik itt éltünk és élünk a Duna-medencében: egymásra leszünk utalva. Ne teremtsünk tehát olyan légkört magunk körül, mely riasztó válaszfalként meredezik közöttünk, ellenkezőleg, igyekezzünk már most olyan légkört teremteni, ami az igaz keresztény és nemzeti alapon álló békét szolgálja. Tisztelt Pártvezetőség! Ezeket tartottam szükségesnek itt elmondani teljes nyíltsággal, és szeretném hinni azt, hogy szavaim nem fognak süket fülekre találni, hanem azzal az őszinte megértéssel, mely nélkül főleg a politikában nem lehet maradandót alkotni. Az igen tisztelt pártvezetőségi tagok pedig, ha hazatérnek, közöljék magyar testvéreikkel, hogy ha nehéz időket is élünk, sőt, ha nehezebbek is virradnak reánk, nem szabad csüggedniük. 225
