Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
becsületének megsértéséért és folytonos rágalmazásáért szóló elégtételt kizárólag a magyar kormány szerezheti és adhatja meg. Mint fennebb leszögeztük, a magyar kormány segítségnyújtása két irányból érkezhet, s a magyar kormány részére két járható út van: a./ Tekintettel arra, hogy Magyarország a háromhatalmi egyezmény tagja, a szlovákiai magyarságon esett sérelemért a háromhatalmi egyezmény két nagyhatalmától kényszerít ki segítséget. Azaz: a kormány a magyarságon elkövetett sérelmeket és jogfosztásokat memorandumban ismerteti Berlinnel és Rómával, azaz felsorolja 1938. november 2-a óta, tehát a bécsi döntés óta eltulajdonított jogokat és követeli az elvett jogok haladéktalan és maradék nélküli restituálását annak kihangsúlyozásával, hogy Magyarország, mint a Dunamedence vezető állama nem nézheti tétlenül a jövőben a Szlovákiában élő magyar testvéreinek személyi és vagyoni téren lépten-nyomon előforduló jogsérelmeit. Ha ez a lépés megvalósítható, a szlovák kormány kénytelen tudomásul venni, hogy Berlin nem hajlandó fedezni rendbontó lépéseit, nem tűr zavarkeltést, különösen akkor, amikor az új Európa legnagyobb harca még folyamatban van a magyar honvédség hősies közreműködésével. b./ Az első megoldás bármilyen előttünk ismeretlen oknál fogva lehetetlen, vagy pedig magasabb politikai szempontokból kikerülendő, csak a másik megoldás marad hátra: modus vivendi teremtése a szlovák kormánnyal a háború végéig a magyarországi szlovák nemzetiségi kérdés ügyében. Mit jelent ez a második eset a magyar kormány szempontjából? Azt, hogy iskoláért iskolát, újságért újságot, pártért pártot, mandátumért mandátumot kell adni. Nem vitás és ez a szlovákiai magyar egyetemesség előtt is tisztán áll, hogy a magyar kormánynak megvan a maga nemzetiségi politikája, amelyből sokszor elvi, sokszor presztízsokoknál fogva egy jottányit sem engedhet. A jelen eset mégis megfontolást érdemel, mert olyan magyar réteg végpusztulásáról van szó, amelynek léte vagy nemléte nem lehet közömbös a felelős magyar tényezők előtt sem. A szlovákiai magyarság elkeseredett és reménytelen helyzetében sorsának jobbrafordulását most már csak kizárólag az anyaországtól várja. Ez a látszólag érzelmi momentum sem becsülendő le, ha azokról a legvégső magyar bástyákon élő szórványmagyarokról van szó, akik a legnagyobb megpróbáltatások közepette idegen tenger magával ragadó árja ellenére is megőrizték nyelvüket, faji jellegzetességüket, nemzeti kultúrájukat és magyarságukat abban az európai értelemben, amely magyar hivatástudatot és küldetést reprezentál a Kárpátokkal koszorúzott magyar birodalmi területen belül. És itt le kell szögezni azt a tételt, hogy ennek a magyarságnak a megmentéséért minden áldozatot meg kell hozni és a legnagyobb áldozat sem lehet drága. Ez a számban aránylag kicsi, de rendkívül értékes réteg biztosítja ezen a földrészen a magyar reintegrálási politika célkitűzéseinek fennmaradását. Magyarországon, a 14 milliós anyaországban nem számít 10 vagy 15 szlovák iskola, napilap, szlovák politikai párt, könyvtár s ha kell, mandátum, de itt, ezen a földön, ahol az itt maradt százezres magyarság az egyetlen tilalomfa a múltról mesélő romokon kívül minden olyan törekvéssel szemben, amely tagadni és kiirtani próbálja a magyarság történelmi igényeit, itt minden magyar iskola, minden leírt és kinyomtatott magyar sor, minden magyar színielőadás és a politikai, valamint a kulturális szervezettség legminimálisabb lehetősége is igen sokat jelent. A magyarországi szlovákság és a szlovákiai magyarság között függetlenül a feltűnően aránytalan tömegektől, nívóban, tettrekészségben és az elhivatottság kiteljesítésében olyan hatalmas különbség van, hogy az anyaországban nyújtott keretben az ottani szlovákság vezérei és tömegei 180
