Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

Midőn a képviselő úr a kultúráról beszélt, nagyon helyesen mondta, hogy az itteni szlovák társadalomnak igenis kötelessége törődni azzal, hogy a magyarországi szlovákság olyan könyveket kapjon, amelyekből a szlovák nemzet múltját megismerheti. Tökéletesen egyetértek vele ebben, és szabadjon nekem is talán egynéhány kultúrkérdésre rámutatnom, ami bennünket erősen érdekel.

Az első kérdés, amit itt fölvetek, és egészen rövidre fogok, az a szlovákiai magyar iskolákban használt tankönyvek kérdése. Általában még a régi, szóval még a csehszlovák időből származó tankönyvek vannak használatban. Nagyon természetes, hogy a mai rezsim ezeket a régi csehszlovák könyveket nem tűrheti, és vannak bizonyos részek, amelyeket átragasztatnak, meg - nem tudom - befestenek, hogy abból a diák valahogyan ne tudjon olvasni. Ez mind nagyon rendben van. De aztán, kérem, mindenütt vannak túlbuzgó emberek és ezek a túlbuzgó emberek - egyes tanfelügyelők vagy egyes iskolaigazgatók - az átragasztással és az átfestéssel sem elégszenek meg. Mi az eredmény? Hogy egyes helyeken tényleg olyan könyvhiány van, hogy a tanuló alig tud könyvekhez jutni. És ezért fölvetem, kérem, ezt a kérdést. Tudom nagyon jól azt, hogy ma pénzügyi szempontból sok és talán fontosabb kérdés van, mint mondjuk új iskolakönyveknek a kiadása, de azért azt hiszem, hogy majd erre is sor fog kerülni. Hiszen mindenesetre én fel fogom uszítani, hogy így fejezzem ki magam, az iskolaügyi minisztert az ő pénzügyminiszter kollégája ellen, hogy próbáljon minél többet kicsikarni belőle ezen a téren, hogy új tankönyveket, már a mai önálló szlovák kor szellemének megfelelőeket, de magyar nyelvű tankönyveket kaphassunk. Mert, kérem, erre a diákoknak föltétien szükségük van.

Azonkívül igen tisztelt Képviselőház, ha már az iskolai kérdéseknél vagyunk, szabadjon fölemlítenem, hogy én a magam részéről jónak és szükségesnek tartanám, hogy a magyarság polgári és középiskolái ne volnának mind itten Pozsonyban összpontosítva. Egyrészt és legfőképpen azért, mert ez rettenetes nagy anyagi áldozatokat követel a magyar szülőktől. Nem is tartom helyesnek, hogy minden iskolás gyerek egy helyen legyen, és ezért azt kértem az iskolaügyi miniszter úrtól, aki elvileg nem zárkózott el ez elől, hogy tegye lehetővé, hogy egy polgári iskola nyíljon meg a nyitrai magyar falvak egyikében, ahol egy földművesiskolát is létesítenénk. Ottan csinálnánk egy internátust, és akkor a szórványmagyarokat oda vinnék, viszont pedig a pozsonyi középiskolába és a polgári iskolába csak a Pozsony és közvetlen pozsonyi környékről való magyar gyerekek járnának. Ezzel nagyon sokat tudnánk megtakarítani a szülők zsebére, különösen máma, amikor általános drágasági hullám tényleg van. Ezzel a megoldással azonnal nagyon könnyítenénk a szülők helyzetén.

És ezzel kapcsolatban van egy kérésem, amit szintén föl kell hoznom, és ez a már itt meglévő iskolák egyes osztályai szaporításának kérdése. Mélyen tisztelt Képviselőház! Én nem kívánok, és higgyék el, hogy nem szeretnék olyat kérni, ami mondjuk sok, vagy ami, túlméretezett volna, de akkor, amikor egy gimnáziumba beiratkozik 100, illetve jelentkezik az első osztályba 100-200 gyerek, abból természetesen le kell csökkenteni. A vége az, kérem, hogy vannak osztályok, ahol 70, sőt 74 gyerek tanul. Méltóztassanak elhinni, hogy pedagógiai szempontból teljesen lehetetlen dolog, lehetetlenség, hogy jól tanuljanak. De a tanerőt sem lehet túlterhelni azzal, mert 70, vagy 55-60,65 és 70 gyerek között fegyelmet tartani úgy, hogy azok fegyelmezettek legyenek és tanuljanak is, nem lehet. Tehát ez, kérem szépen, egyrészt a tanítás rovására megy, másrészt pedig a tanerőket is nagyon igénybe veszi.

Ezért gondoltam, és kérem, hogy az iskolaügyi miniszter, akinek a költségvetéséhez - hangsúlyozom - számszerűleg nem akarok hozzászólni - legyen e tekintetben kicsit bőkezűbb és indokolt esetekben - úgy, mint azt már az elmúlt évben is, tényleg számszerűleg

156