Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
indokolva igazoltam, hogy itt osztályszaporításra, éspedig egy parallel osztály szervezésére van szükség, ne zárkózzék el ez elől. Mert méltóztassék elhinni, hogy egy parallel osztálynak a felállítása nem olyan költség, amit nem lehetne áthidalni, különösen akkor, amikor én a magam részéről tényleg felajánlottam - jóllehet ez szokatlan dolog, és alig lesz elfogadható -, hogy hajlandó vagyok ennek az osztálynak fenntartási költségét máshol bármilyen formában megtéríteni, csakhogy meglegyen. Ezt tényleg azért mondom, hogy a gyerekek minél jobban tanulhassanak és minél jobb eredményt lehessen elérni a tanítás terén. Ez vonatkozik, kérem, épp úgy a polgári iskolákra, mint a gimnáziumra. És most szabadjon még ezzel kapcsolatban rámutatni az itteni kereskedelmi iskolákra. Hiszen, kérem szépen, nekünk nem célunk az, hogy minden gyerek gimnáziumba járjon és aztán a főiskolára, hol kap egy gyönyörű szép diplomát, és nem tud elhelyezkedni. Máma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tényleg sok és tág tere nyílik az elhelyezkedésnek. Ezért, amikor a kereskedelmet át kell és át is vehetik a keresztények, akkor nagyon fontos, hogy a kereskedelmi iskolákra nagyobb súlyt helyezzünk. Most már megszüntette itten a szlovák kormány a kereskedelmi akadémiát, mondván, hogy ez túl drága. Belátom, hogy a mai viszonyok között, amikor az iskolaügyi miniszter a saját szlovák programját nem valósíthatja meg, akkor mi sem maradhatunk teljesen sértetlenek, tehát belőlünk is le kell valamit nyírni. De akkor viszont legalább tegye lehetővé, hogy a megmaradt kereskedelmi iskolának a parallel osztálya megnyílhasson. Mert hiszen a végeredmény az, hogy ez idén 50 gyerek kimaradt és nem tud hol elhelyezkedni. Azonkívül, kérem szépen, egy kicsit takarékos, úgy látom, az iskolaügyi miniszter a tanerők alkalmaztatásában is. Tanerő volna elég, de nem alkalmaznak eleget. Előfordulnak esetek, hogy egyes iskolákon a tanerők túlságosan igénybe vannak véve. Kérem, ezt egyszerűen át kellene nézni, mert hiszen egy vagy két tanerőnek további alkalmaztatása nem jelent olyan rettenetes terhet, mint amilyen kárt jelenthet általában az országra, ha túlfáradt tanerők tanítanak, és abból aztán sem az államnak, sem annak a tanulónak haszna nincsen. Azonkívül rá szeretnék egyre mutatni. Itt van a magyar gimnázium esete Pozsonyban. Akkor, amikor a szlovák állam megalakult, mindenesetre egy csomó cseh iskola megszűnt. Hogy a jobb iskolai épületeket elfoglalták a szlovákok, azt természetesnek tartom. De most a végén bennünket a magyar gimnáziumban úgy helyeztek el - hogy csak egy példát mondjak: szertárunk egyáltalán nincsen, tehát semmifajta gyakorlati, fizikai vagy kémiai, vagy más gyakorlatot elvégeznünk nem lehet, tornaterem nincs, úgyhogy a gyerekek, kérem, már két év óta egyetlenegy tornaórát nem kapnak. Azonkívül egy olyan rettenetesen szűk kis folyosó van, hogy a gyerekek tízpercben nem mehetnek az udvarra, hanem kiszaladnak az utcára. Ezek mind olyan dolgok, amiket fölhoztam és sajnos, erre orvoslást mai napig nem kaptam. Az iskolának a fűtési berendezése teljesen rossz, úgyhogy tavaly nem akkor, amikor szénszünet lett volna, hanem akkor, amikor más iskolákban normálisan folyt a tanítás, maga az iskolaigazgató hazaküldte a gyerekeket, mert hát négy-öt fok meleg volt a tanteremben, tehát sem a tanár, sem a tanuló nem ülhetett öt órát, nehogy megfagyjon. Ha ezeket a kis dolgokat az ember - mondjuk jóakarattal - megvizsgálja, akkor ezek olyan kicsinységek, amelyeken nagyon könnyen lehetne segíteni. A kultúrával kapcsolatban ezek volnának nagyjában az iskolai kérdések. Ami pedig az egyletek kérdését illeti, megjegyzem, hogy annak idején a régi csehszlovák érában megvoltak a községi, illetve a járási közművelődési testületek, és azonkívül megvolt a Szlovenszkói Magyar Kultúregylet, az úgynevezett Szemke. A Szemkének akkor, amikor a 157
