Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

A szövetkezeti tagok közül a tíz legjobb fiatalt 1 éves szakiskolára küldik az idén, akik közül a legjobbak 1 év után 3 évre a Szovjetunióba fognak menni agrotechnikai felső­iskolára. A tagság nagy része áttelepült. Szocialista munkaverseny igen szép eredménnyel folyik, azonban még kevés tapasztalattal rendelkeznek, ezért nagyon szeretnének egypár tagot Magyarországra is küldeni tapasztalatcsere céljából és örömmel fogadnák, ha Magyarországról is jönne hozzájuk hasonló célból delegáció. Az „Ifjúsági falu”-ból való visszatérésünk közben Beck elvtárs megmutatta azt a települést, ahol az első háború után letelepedtek az úgynevezett kolonisták, kb. 27 család, mind 40-50 hektáros kulák. Ezek alakítottak egy III. típusú EFSZ-et, ahol idegen munkae­rő segítsége nélkül - Beck elvtárs szerint - nagyon jól elvégzik a munkákat, eleget tesznek beszolgáltatás kötelezettségeiknek, valamennyien párttagok, de messze vannak a párt­tagsággal szemben támasztott követelményektől. A fenti komáromi úton velem volt Sztankó elvtárs is és megállapításunk szerint a látogatás nagyon értékes volt úgy tájékozódásunk kiszélesítése szempontjából, mint [a] népeink közötti barátság további elmélyítése szempontjából. Füredi s. k. főkonzul MOL, PF-TÜK, 4. d., 75/szig.biz.l952.-pol., géppel írt másolat 118 Pozsony, 1952. július 17. Füredi József főkonzul újabb jelentése a Csemadokkal kapcso­latos értesüléseiről. 4 példány: 2 Központ 1 Prága 1 Irattár BIZALMAS! 258/biz.l952.-pol Pozsony, 1952. július 17. Tárgy: CSEMADOK-kal kapcsolatos közlések. Melléklet: 1 drb.707 A CSEMADOK központi vezetésében változás történt, amennyiben Fellegi közp. főtitkárt leváltották és jelenleg három központi titkár irányítja a CSEMADOK ügyeit. Mindhárom tit­kárnak elhatárolt munkaköre van (politika, szervező és propaganda) és vidékről kerültek fel, ahol eddig kerületi viszonylatban dolgoztak.708 707 Az irathoz csatolt melléklet a Csemadok népi együttese bemutató előadásának a műsora. 708 A politikai titkár Varga János, a szervezőtitkár Pathó Károly, a kulturális kérdésekkel és a propagandával fog­lalkozó titkár Vajda József lett. 414

Next

/
Thumbnails
Contents