Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
körök a népbľróságokkal visszaélve ezekben a szlovákiai magyarság likvidálásának egy eszközét látják és hogy a szlovákiai népbíróságok központi utasításra elsősorban nacionalista-soviniszta elvek szem előtt tartása mellett ítélkeznek. Ismételten foglalkozott ezzel a kérdéssel a pozsonyi Meghatalmazotti Hivatal, a lakosságcsere megkötése után rámutatva az Egyezmény VII. cikkében rejlő veszélyekre, a lakosságcsere megindítása előtt és a lakosságcsere során különösen az Egyezmény VII. cikkének végrehajtásával kapcsolatosan,621 nevezetesen amikor ebben a kérdésben dr. Heltai György, a KÜM politikai osztályának akkori vezetője, dr. Okáli Dániel szlovák áttelepítési kormánymeghatalmazottal 1948. augusztus során megbeszéléseket folytatott és megállapodást létesített. Legutóbb a Meghatalmazotti Hivatal akkor mutatott rá a szlovákiai népbíróságok működésére, amikor a prágai Belügyminisztérium összeállította a 245/1948. sz. állampolgársági törvény I. §. 3. bekezdése alapján azoknak a névsorát, akik mint a Csehszlovák Köztársaság ellen súlyosan vétett személyek csehszlovák állampolgárságukat nem kaphatják vissza. A múltban természetesen csehszlovák részről a kifogásokat soha nem fogadták el és a szlovák népbíróságok működésével kapcsolatban minden kritikát a legmerevebben visszautasítottak. Bár az 1948. februári események lényeges változást jelentettek Csehszlovákiában a nemzetiségi kérdésben is, Viktory igazságügyi megbízott még 1949 februárjában sem tette kritika tárgyává a népbíróságok működését a nacionalista elhajlás szemszögéből. Dr. Viktory igazságügyi megbízott a Megbízotti Testület ülésén számolt be 1949 elején a szlovákiai népbíróságok működéséről és bár itt már külön csoportba sorolja a szlovákokat, magyarokat és németeket, további megjegyzései ilyen vonatkozásban nincsenek.622 A ĽUD című napilap 1949. február 6-i számában ismertette dr. Viktory referátumát. A cikk fordítását mellékelem.623 Dr. Viktory referátumából megállapítható, hogy a szlovákiai népbíróságok rövid megszakítással 1945. május 15-től 1948. december 31-ig működtek és összesen 22.278 ügyet tárgyaltak le. A vádlottak közül 6245, tehát 28,07% volt szlovák nemzetiségű, 14.264, tehát 64% volt magyar nemzetiségű és 1769 tehát 7,93% volt más nemzetiségű. Ha figyelembe vesszük, hogy Szlovákia lakosainak a száma hivatalos csehszlovák adatok szerint 1946. október 1-én 3,327.800 volt és ebben az időben a magyar nemzetiségűek száma 600.000 körül mozoghatott, megállapíthatjuk, hogy a lakosságnak 18,03%-a volt ebben az időben magyar nemzetiségű. A 3,327.800 lelket kitevő összlakosságból 22.278, azaz 0,67% állt népbíróság előtt, azonban a 600.000 magyar nemzetiségűből 14.264, tehát 2,37%, míg a 2,727.800 [lelket] kitevő többi nemzetiségűből csak 8.014, tehát csak 0,28%. 621 Az utalás arra vonatkozik, hogy a lakosságcsere-egyezmény Vili. - nem pedig VII. - cikke a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarok egyoldalú átvételére kötelezte Magyarországot. A szlovák népbíróságok ezért felsőbb utasításra ezerszám helyezték vád alá és ítélték el a magyarokat, amire válaszként viszont a magyar fél nem volt hajlandó megindítani a népcserét. 622 Július Viktory 1949. február 3-i beszámolóját a népbíráskodás befejezéséről és eredményeiről közzétette Popély Árpád (szerk.): i. m. 147-151. p. 623 A fordítást nem közöljük. A lap Viktory referátumát ismertető írásának címe: 22.278 súdených, 8.962 odsúdených (22.278 vád alá helyezett, 8.926 elítélt). 337
