Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

Majd a felől érdeklődött, hogy hogyan értékelem ki ezen akciót. Közöltem, hogy - egyéni véleményem szerint - súlyos politikai károkat okozott máris (nem is említve a gazda­sági károkat), visszavetette a magyar kisebbség osztálytagozódásának tudatosítását a dolgo­zó tömegekben, helyette ismételten egy „nemzeti” egységbe kovácsolja azokat, természete­sen a reakciósok, papok vezetése alatt, s így elsősorban a reakció húz hasznot belőle. Ezt követően Novikov elvtárs arról beszélt, hogy figyelemmel kíséri a szovjet lapok­ban a Magyarországgal kapcsolatos híreket, s örömmel látja, hogy forradalmi határozott­sággal és kitűnő munkamorállal gyorsan haladunk előre s máris nagy utat tettünk meg a szocializmus felé. A „Juh” akcióval kapcsolatban álláspontját nem közölte. Pozsony, 1949. október 13. Vándor József 5. sz. melléklet Feljegyzés Folyó hó 12-én Kiima József alkonzul bemutatására látogatást tettem Franciszek Pietrowski lengyel főkonzulnál, aki Kaminski alkonzul társaságában fogadott. Általános, sablonos bevezető után, néhány feljegyzést olvasott fel egy dossziéból, azzal, hogy esetleg fel tudom használni. Ezek lényege az, hogy tudomást szerzett arról, hogy egy akciót indítottak el a magyar kisebbség ellen, illetve hogy egy részét Csehországba akarják szállítani, helyettük Észak-Szlovákiából akarnak lehozni telepeseket. Szerinte azzal a céllal, hogy a magyar kisebbségi tömböt szétszórják. Mint bizalmas értesülését közölte, hogy az egész akció mögött a soviniszta dr. Okáli belügyi megbízott áll. Meghallgatva közléseit, elmondottam, hogy az akcióról tudomásom van, s kifejtet­tem, hogy megítélésem szerint ezen akció komoly politikai károkat okozott. Ezt követően Pietrowski elítélően nyilatkozott itteni vezető politikusokról, majd a soviniszta elemek nagy befolyásáról beszélt, akikkel nekik is sok bajuk volt az itteni lengyel kisebbség problémáival kapcsolatban. Majd a felől érdeklődött, hogy az itteni magyar kisebbségnek milyen állampolgársá­ga van. Közöltem, hogy túlnyomó többségükben elnyerték a csehszlovák állampolgárságot. Megkérdeztem Pietrowskit, hogy nem jutottak-e el hozzá olyan híresztelések, melyek szerint Szkladán követ hozzájárult volna a „Juh” akció lefolytatásához. Negatív érte­lemben válaszolt, amire felhívtam a figyelmét arra, hogy ez a kérdés ilyen formában fel sem vetődött, s így ilyen hozzájárulás nem történt meg. Majd Pietrowski ismételten a KSS gyengeségéről beszélt, s nevetve jegyezte meg, hogy „hiszen Okáli is benne van”. Pozsony, 1949. október 12. Vándor József MOL, KÛM-TÛK, Csehszlovákia, 53. d., 790/1949, gépelt, a szerző által aláírt tisztázat 254

Next

/
Thumbnails
Contents