Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
ezen intézkedések s a munkahivatalokba behívott tanítókkal majdnem szó szerint ugyanazokat közölték, másrészt pedig birtokomban van olyan idézés, melynek tárgy rovatában szó szerint az áll, hogy „magyar nemzetiségű tanítók fizikai munkába való beosztása”.Ennek kapcsán felajánlottam azt, hogy rendelkezésére bocsájtom azokat a konkrét adatokat, melyek alapján a kivizsgálás megtörténhet. Široký elvtárs válaszában kifejtette, hogy elhatárolt szándékuk keresztülvinni azt, hogy abból a tényből kifolyólag, hogy valakinek a nemzetisége magyar, semminemű hátránya ne származzék; azonban ha egy tanító nyilas párti vezető volt - ugyanúgy, mint a volt Hlinka párti vezető szlovák tanítót -, nem engedik az ifjúsággal foglalkozni. Ennek kapcsán megemlítettem, hogy a gyakorlati végrehajtás során sok esetben egyformán bírálták el a nyilas párti vezetőt az egyszerű leventeoktató tanítóval. Kifejtettem, hogy bár a leventeintézmény természetszerűleg az ifjúság fasiszta nevelését célozta, abból a tényből, hogy egy tanító leventeoktató is volt, még következtetést levonni nem lehet, mert minden tanító oklevelével egyidejűleg kapta meg a leventeoktatói képesítését is s magam is -tanítói oklevelemmel egyidejűleg - megkaptam azt, s hogy nem voltam leventeoktató, az csak azért volt, mert mint tanító sem működtem. Felhívtam figyelmét arra, hogy annak ellenére, hogy a magyarországi tanítók egy fasiszta rezsimben, fasiszta nevelést kaptak, mégis a felszabadulás óta közöttük folyó felvilágosító munka, ideológiai átképző tanfolyamok eredményeképpen - túlnyomó többségükben - ma már pozitíve foglalnak állást a népi demokrácia mellett, amit bebizonyítottak többek között az egyházi iskolák államosítását megelőző harcokban, valamint a Mindszenty-üggyel kapcsolatban, s hogy kitűnő kádereket adtak az MDP-nek. Természetes azonban, hogy az itteni tanítóknak - annak ellenére, hogy a polgári köztársaságban való nevelésük a mi tanítóinkkal szemben demokratikusabb volt - hiányzanak azok a felszabadulás óta eltelt esztendők, amikor velük senki sem törődött, átnevelésüket illetőleg semmi nem történt, ellenben ki voltak szolgáltatva minden soviniszta, reakciós befolyásnak. Azon véleményemet fejtettem ki, hogy abból, hogy az itteni tanítók nem adták bizonyítékát annak, hogy a népi demokrácia szellemében kívánnak működni, azt következtetést vonják le, hogy nem is lehet rájuk bízni az ifjúság nevelését (s így nem fogják őket szakmájukban foglalkoztatni, hanem a létesítendő magyar iskolákban is magyarul beszélő szlovák tanítókat alkalmaznak), úgy majdnem lehetetlen lesz az itteni magyarságot meggyőzni arról, hogy komolyan meg akarják valósítani az anyanyelven való iskoláztatást s ezen túlmenően a magyar nemzetiségűek egyenjogúsítását. Ellenben, ha a még Szlovákia területén elő magyar tanítók demokratikus átnevelésére, szelektálására lépések történnének (esetleg olyan formában, hogy átképző tanfolyamokra hívnák be őket), úgy véleményem szerint nagyon sok becsületes, a népi demokrácia szellemében működő magyar tanítóval nyithatnák meg már az elkövetkezendő tanévben a magyar iskolákat s ennek következményei a magyar tömegek demokratikus átnevelése, a népi demokratikus köztársaság részére való megnyerése szempontjából nagy jelentőségűek volnának. Bár a fentiekre vonatkozólag Široký elvtárs konkrétan nem válaszolt (csak azt említette meg, hogy jelenleg már sok értelme nem volna új magyar iskolák megnyitásának, minthogy már az iskolaév második felében tartunk, hanem csak a jövő évben fognak nagyobb számban megnyílni), mégis az volt a benyomásom, hogy ilyen vonatkozásban a magyar tanítók kérdése még nem vetődött fel. Felhívtam figyelmét Faltan földművelésügyi megbízott által velem közölt azon elgondolásra, hogy az áttelepítésre kijelölt, de most csehszlovák állampolgárságot elnyert 146
