Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Jegyzőkönyv Felvétetett a pozsonyi magyar főkonzulátus hivatalában 1949. február 25-én. Bencsik Józsefné, zselizi lakos, jelenleg 146. hsz. előadja a következőket: 1947. január 21-én 5 gyermekemmel (kiskorú mind) a csehországi Ŕíčany járásba deportáltak bennünket. Három fiammal együtt dolgoztunk ott s ez évi február 17-én irányítottak bennünket haza, Zselizbe. Ott, minthogy lakásomba nem tudtam visszamenni, mert ott 119. hsz. házamban egy Király nevű szlovák lakik, aki csak akkor hajlandó kimenni, ha ennek megfelelő házat utalnak ki részére, elmentem panaszra a járási munkahivatalra, ahol gorombáskodtak velem, végül is azt mondták, hogy menjek vissza Csehországba, ahonnan jöttem. El is mentem az Okresní odborová rada Praha Strašnice-be,437 ahol meghallgattak és jegyzőkönyvet vettek fel velem azzal, hogy azt megküldik a pozsonyi földmívelés- és földreformügyi povereníctvonak. A jegyzőkönyvbe felvették az általam előadott panaszt. Utána elmentem még a prágai igazságügyi minisztériumban, ahol ugyancsak előadtam panaszomat, mire azok letelefonáltak Zselizbe, hogy a deportáltaknak adják viasza lakásaikat. Ezzel visszaküldték Zselizbe, ahol ismét elmentem a munkahivatalba, ahonnan azzal küldtek el, hogy csak várjak türelmesen, majd el fogják intézni az ügyemet. Most egy istállószerű, lakásnak nem nevezhető helységben lakom gyermekeimmel együtt, ahol se ablak, se ajtó, se kémény. Ez tűrhetetlen állapot és semmiképpen sem felel meg annak, amit nekünk Csehországban ígértek, u. i. azt, hogy mindenki visszamehet lakásába. Kérem a főkonzulátust, hogy ügyemet illetékes magyar hatóságokhoz eljuttatni szíveskedjék, minthogy ez nem egyedülálló eset, hanem jóformán mindegyikünk így járt. Megjegyzem még, hogy kérelmeztük a csehszlovák állampolgárságot, a fogadalmat már le is tettük. Megjegyzem még azt is, hogy nemcsak lakásomat vették el, hanem iparomat is (kereskedő voltam) és ingóságaimat. Előadom még, hogy Zselizből a következő személyek jöttek haza, akik ugyanúgy jártak mint mi, hogy t. i. nem térhettek vissza lakásukba: Gyügyi Sándor, özv. Trnavszky Lajosné, Trnavszky István, Magyar Lajos, özv. Bednárik Jánosné, Koncz Lajos, Botán András, Vank István, Koncsal Lajos, Bárány János, Tóth Lajos, Koncz István, Mészáros János, Dóka János, Koncz József, Papp József, Nagy János, Somogyi István, Lojda István, özv. Venczel Lajosné, id. Dóka János, Bencsik Júlia, Mokos Sándor, Varga János. Berakodásra vár még Csehországban 16 család, akiknek a háza ill., lakása ugyancsak el van foglalva és úgy fognak járni, mint mi. Molnár István, garammikolai lakos, jelenleg 137. hsz., előadja a következőket: A kővetkező garammikolai magyar családok nevében beszélek: Kovács István, Tóth Lajos, Németh András, Nagy Béla, Csurgai János, Nagy András, Muka József, Nagy Géza, Szabó Béla, Nagypál Károly, Kollár János, Taliga Árpád, Tóth András, Somogyi István. - Mindnyájan úgy jöttünk haza, hogy lakásainkba mehetünk vissza, de mindezidáig egyikünknek sem sikerült. Megjegyzem még, hogy itt nemcsak a lakásról volt szó, hanem az itt maradt bútorról, gazdasági felszerelésről stb. El vagyunk keseredve, mert két évet dolgoztunk Csehországban abban a reményben, hogy végül is haza fogunk jönni és visszakapunk mindenünket. Nem így történt és jogos kérelmünkben senki nem támogat bennünket. A 437 A Prága-Strašnicei Járási Szakszervezeti Tanácsba. 141
