Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
Erban miniszterek kiáltványának az a kitétele, hogy egyesek nyomós okokból nem kaphatják vissza házukat és földjüket. Sorozatosan kérdezik a követséget, hogyan értsék ezt a „nyomós okot". A deportáltak körében különben ezzel kapcsolatban az a hír is elterjedt, hogy senki, vagy legalábbis azok, akiket a „nyomós ok” érint, nem térhetnek vissza régi lakhelyükre, hanem szétszórják őket Szlovákiában, mégpedig annak északi és északkeleti vidékein. Ez a hír természetesen még inkább hozzájárul izgatott lelkiállapotukhoz. Hogy ennek a hírnek van komoly alapja is, bizonyítja az a tény, hogy december 14-én felkereste a követséget három deportált magyar, akik a Zselizi járásból jöttek és elmondták, hogy előtte való nap, 13-án kijött hozzájuk a Berouni járási munkahivatal két tisztviselője és közölte velük, hogy aki akar, visszamehet Szlovákiába, de senki sem mehet saját falujába, hanem Szlovákia északkeleti részében lesznek letelepítve, mivelhogy nem megbízhatók és ezért nem élhetnek a határsávban. (Meg kell jegyeznem, hogy a szóban forgó három magyarnak odahaza földje egyáltalán nincs, tehát náluk semmiféle „nyomós ok” nem indokolt.) Hasonló információt nyertem a Hradec Králové-i deportáltaktól is, akiknek nevében Kulcsár Vince levélben jelentette, hogy a Hradec Králové-i munkahivatal tisztviselője megmondta az ottani deportáltaknak, hogy akiknek szlovák van a házában, semmiképpen sem térhet oda vissza. E nyugtalanító hírek tisztázása végett a december 17-i fogadáson, amelyről külön jelentésben számolok be, beosztottjaim kérdést intéztek részben Ďuriš földművelésügyi miniszterhez, részben dr. Július Horváthhoz, a pozsonyi információs hivatal főtisztviselőjéhez, akik mindketten részt vettek s fogadáson. Ďuriš azt válaszolta, hogy házába, földjébe csak az térhet vissza, akinek házát, földjét még nem jutatták szlováknak. Arra a kérdésre, hogy a többieket legalább eredeti lakhelyük közelében telepítik-e le, nem akart választ adni, csak annyit mondott, hogy ezt az egész problémát a kulákkérdéssel kapcsolatban fogják megoldani. Dr. Július Horváth a maga részéről biztatóbb választ adott, kérdés azonban, őszinte volt-e, amikor azt mondta, hogy mindent meg fognak tenni, hogy a deportáltakat lehetőleg eredeti lakóhelyük közelében telepíthessék le, és hogy erre részben meg is van a lehetőség, föld ugyanis van elég, csak ház nincs, illetőleg nem ott vannak a házak, ahol a földek. (Dr. Horvátnak ez a kijelentése nagyjából egyezik a Ľud közelmúltban megjelent cikkével,421 amelyet annakidején felterjesztettem.) Dr. Horváth különben is bizakodással ítéli meg a szlovákiai magyarok helyzetét. Elmesélte, hogy a már megindult Új Szó mellett rövidesen egy szakszervezeti hetilap, a Munkás is megindul, januárban pedig megalakul Pozsonyban a szlovákiai magyarok kulturális szövetsége, amelynek minden nagyobb, magyarlakta helyen lesz helyi szervezete.422 Tudomása szerint a magyar iskolaügy megoldásának előkészületei is folynak. Elmondta, hogy részt vett egy vidéki pártgyűlésen, ahol magyar és szlovák kommunisták voltak jelen és ahol az egyik magyar kommunista meglehetős élesen bírálta a közelmúltban Szlovákiában uralkodó állapotokat. Dr. Horváth különösen azt tartja bíztató jelnek, hogy a 421 Az utalás a Lúd 1948. december 8-i számában megjelent K návratu Maďarov (A magyarok hazatéréséhez) c. cikkre vonatkozik. 422 Az Új Szó első száma 1948. december 15-én jelent meg, a Munkás címmel tervezett szakszervezeti hetilap kiadására azonban nem került sor; a magyar kulturális szövetség 1949 januárja helyett március 5-én alakult meg. 126
